Zöldíti a buszbeszerzést a kormány

Mosóczi László  az első alkalommal megrendezett Ewave eMobility show-n felszólalva kifejtette, a Zöld busz program a helyi tömegközlekedés teljes “zöldítését” célozza meg tíz éven belül. Ezzel a tervek szerint a járművek átlagéletkora tizenötről tízre csökkenne.

Nagy változás lesz, hogy 2022 után csak elektromos buszok beszerzéséhez adna támogatást az állam. Megemlítette, hogy a zöld busz mintaprojektre 1,6 milliárd forintot fordítanak, ebből demonstrációs és finanszírozási mintaprogramokat segítenek.

Már 13 ezer elektromos üzemű autó van az országban

Emlékeztetett arra, hogy október elsején lép életbe a júliusban elfogadott és felülvizsgált Jedlik Ányos Terv, amely korszerű és piacbarát szabályozási környezetet biztosít az e-autózásnak. Az államtitkár elmondta, hogy az állam első körben 2,3 milliárd forinttal támogatta a járműbeszerzéseket, a pályázat meghirdetése óta több mint 1600, tisztán elektromos meghajtású autó megvásárlását segítve. Az ösztönzési intézkedések második körében, 2018 ősze óta több mint ezer pályázat érkezett és 384 millió forint támogatást már odaítéltek.

Mosóczi László közölte, mintegy 13 ezer zöldrendszámos jármű fut a magyar utakon, ezek fele tisztán elektromos. Megjegyezte, hogy utóbbiak darabszáma 2018 májusához képest kétszeresére bővült.

Elektromos flottát vesz Dunaújváros

Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa közölte, hogy a Modern Városok Programban lefektetett célok eléréséhez a város és az egyetem 100 millió forintból készített tanulmányokat az e-várossá váláshoz, most pedig elfogadás előtt van az az előterjesztés, amely alapján 1,2 milliárd forintot kapna a település. Ebből Dunaújváros többek között három elektromos autóbuszt, két vegyes használatú áruszállító járművet, három személyautót és két motorkerékpárt vásárol majd.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.