Visszautasította az amerikai legfelsőbb bíróság a nácik miatt indított magyar és német kártérítési pereket

Az amerikai legfelsőbb bíróság a nemzeti szuverenitás elvére hivatkozva kimondta saját illetéktelenségét, ily módon visszautalt az alsóbb bíróságokra két olyan pert, amit a náci vészkorszak túlélői és leszármazottaik indítottak Magyarország, illetve Németország ellen.

Előbbi ügyben (Hungary v. Simon, 18-1447) 14 magyar holokauszttúlélő perelte be még 2010-ben egy washingtoni bíróságon a magyar államot kárpótlásért azokért a javaikért, amiket deportálásukkor koboztak el tőlük vagy családjuktól.

Utóbbi középpontjában a 250 millió dollár (74 milliárd forint) értékre becsült Welfenschatz-, vagy Guelf-kincsek tulajdonjoga áll. A kincseket német zsidó műkereskedőktől vette meg a náci porosz kormány még 1935-ben. A tulajdonosok a leszármazottak szerint áron alul és kényszerből adták el azokat, ezért indítottak pert az USA-ban még 2015-ben.

A felperesek most legfeljebb azt tehetik, hogy újra alacsonyabb fokú bírósághoz fordulnak, és új érvekkel állnak elő követeléseik alátámasztására.

(Címlapi képünkön a Guelf-kincs egy darabja látható.)

Hozzászólások lezárva.