Újraházasodott MacKenzie Scott, Jeff Bezos volt felesége

MacKenzie Scott 2019-ben vált el az Amazon-alapító Jeff Bezostól. Ekkor a világ 22. leggazdagabb embere lett. Új férje Dan Jewett, seattle-i tanár.

Az amerikai Forbes listáján MacKenzie Scott 53 milliárd dollárros vagyonával szerepel a 22. helyen. Az Amazon vezérigazgatói székéből meglepetésre távozó Jeff Bezostól idén egy kis időre vette át Elon Musk a vezetést, de Bezos újra az első helyen van 176,6 milliárd dolláros becsült vagyonnal.

MacKenzie Scott a 2019-es válásuk után beszállt a Giving Pledge nevű kezdeményezésbe, amellyel azt ígérte meg, hogy élete során vagyonának felét jótékony célra adományozza. A kezdeményezést Warren Buffet és Bill Gates indította. A váláskor Bezos az Amazon részvényeinek 16 százalékát birtokolta. Scott a részvények 4 százalékát kapta meg. 25 évig voltak  házasok, az Amazon 1994-es elindításában is segített Bezosnak – írja az amerikai Forbes

2020-ban összesen 5,8 milliárd dollárt tettek ki Scott adományai, főként élelmiszerbankok, marginalizált csoportokat támogató és nők által vezetett jótékonysági szervezetek részesültek belőle.

Scott és új férje a Lakeside School nevű magániskolában ismerkedhetett meg, ahová Scott gyereke jár és ahová Bill Gates is járt. Dan Jewett itt kémiát tanított. „Dan nagyszerű srác, örülök nekik”– írta Jeff Bezos egy közleményben.

Borítókép: MacKenzie Scott, Jeff Bezos Amazon-vezér egykori felesége. Fotó: Twitter

Hozzászólások lezárva.