Újabb százezer orosz vakcina kapta meg az engedélyt

Szerdán kormányülés van, szigorításokat akkor vezetnek be, ha azok szükségesek – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

A járványügyi számítások ugyanakkor beigazolódtak, napról napra nő a betegek száma, az elmúlt 24 órában 4211 betegnél mutatták ki a koronavírus fertőzést, a súlyos állapotban lévő betegek száma is megemelkedett, 6367 főt ápolnak kórházban, a lélegeztetett betegek száma 622-re emelkedett

– tette hozzá az országos tisztifőorvos.

A második hullámban nyolcezer fő volt az a betegszám, ami már hatalmas megterhelést jelentett az egészségügyi ellátórendszernek. A klinikusok szerint

sokan vannak a betegek között a negyvenévesek, akiknél hirtelen súlyos formában jelentkezik a betegség.

A vírus mutánsai sokkal nagyobb fertőzőképességgel rendelkeznek, ennek vagyunk tanúi napról napra, hogy egyre többeknél jelentkezik a betegség.

Fotó: Sputnik via AFP

Müller Cecília kiemelte,

a Nemzeti Népegészségügyi Központba (NNK) korábban beérkezett 100 ezer Szputnyik V vakcina is megkapta az NNK engedélyét.

Eddig 758 037 főt oltottak be egyszer, és 253 368 fő megkapta a második oltását is. Ha mindenki együttműködik, akkor az elkövetkezendő héten 529 ezer Covid-19 elleni védőoltást tudnak beadni Magyarországon. Az oltásokkal kapcsolatban megjegyezte,

Magyarország eddig 31 millió 14 ezer vakcinát foglalt le, ebből valamivel több mint kétmillió hatszázezer megérkezett.

A szerdától szerdáig terjedő oltási héten a háziorvosokhoz megérkezik 250 ezer Sinopharm vakcina, és Moderna is rendelkezésre áll a körzetekben.

A kórházi oltópontokon pedig Pfizer/BioNTech oltásból 114 660 adagot tudnak majd beadni. Kiemelte: egy külön fejezet nyílik a holnapi naptól az oltási kampányban ugyanis 74 ezer 18-60 év közöttit szólítanak meg, olyanokat akik krónikus betegségben szenvednek. Őket sms-ben értesítik arról, hogy pontosan melyik oltópontra mikor kell megérkezniük. A hatvan év alatti betegek AstraZeneca vakcinát kapnak, és szombaton és vasárnap kell majd az oltópontokat felkeresniük.

Hozzászólások lezárva.