Újabb pesti pláza cserél gazdát, 6 milliárdból újítják fel a Köki Terminált

Pezseg a magyar plázapiac: megveszi az Adventum ingatlanalapja az egyik legforgalmasabb külvárosi csomópont mellett fekvő bevásárló-központot. 33 milliárd forintot fizethet érte.

Eladták a Köki Terminál bevásárlóközpontot, írja a Portfolio.

A vevő a magyar kötődésű Adventum International ingatlanalap-kezelő társaság, mely a Quartum ingatlanalapjába vásárolta a plázát, melynek 8 százalék feletti a hozamelvárása.

Az adásvétel összege meghaladhatja a 33 milliárd forintot a Portfolio információi szerint.

A bevásárlóközpont a pesti külváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, a Kőbánya-Kispest vasútállomás, buszpályaudvar és metróvégállomás fölött helyezkedik el. 70 ezer négyzetmétereses bérbe adható területén évente mintegy 19 millió ember halad át.

Az új tulajdonos tervei szerint 6 milliárd forint befektetésével a pláza teljesen megújul

Ezzel párhuzamosan a bérlői mixet is optimalizálják, amelyet az egyik legfontosabb feladatnak tartanak. Az épületben jelenleg vannak erős kulcsbérlők, de vannak még kihasználatlan területek, valamint olyan bérlők, akik nem a megfelelő helyen vannak.

Miért vesz mindenki plázát mostanában?

Csak kapkodjuk a fejünket a magyar plázapiacon, idén már számos bevásárlóközpont cserélt gazdát. Amikor a Corvin és Duna Plaza eladásáról írtunk a szeptemberi Forbes magazinban, a világ legnagyobb nemzetközi ingatlan-tanácsadócégének számító CBRE munkatársa, Tim O’Sullivan a következőképp jellemezte a piacot:

Érdekes változáson megy át a piac a régióban. Számos ingatlanalap, amit a 2000-es évek közepén/végén alapítottak, most ért abba a szakaszába, hogy a kedvező üzleti környezetben profitot realizálva ingatlaneladásokba kezdjen, így a következő években is pezsegni fog a piac. A magyar piacon a hazai ingatlanbefektetők egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a teljes befektetési tortából Magyarországon. Ez először az irodapiacon volt megfigyelhető, de az utóbbi években kiskereskedelmi ingatlanok esetében is erősödik a hazai szerepvállalás. Az idei év érdekessége, hogy az év első felében az irodaházak adásvétele adta az összes befektetés 63 százalékát, a kiskereskedelmi ingatlanok részesedése alig 5 százalék volt, az év második felében azonban több jelentős kiskereskedelmi ingatlan-befektetés várható.

A befektetőket amúgy is az ingatlanbefektetések felé tereli az alacsony kamat- és hozamkörnyezet, a régióban az elmúlt évek nagy áremelkedése ellenére még mindig magasabb hozamokkal lehet számolni, mint nyugatabbra. Emellett még a fapados járatok térnyerése és a turizmus gyors növekedése a szállodákat is vonzó célponttá teszi, akár beruházásról, akár vásárlásról van szó.

Ki a vevő?

Az Adventum International Ltd. a bejegyzés ellenére magyar alapítású cég: 2016-ban alapította Bárány Kristóf az Adventum Befektetési Alapkezelőt Zrt-t, aki 100 százalékos tulajdonosa a cégnek, majd 2018-ben jegyezte be az Adventum Internationalt Máltán.

Az Adventum Befektetési Alapkezelő Zrt. és az Adventum International Ltd. ingatlanalap-kezelésre szakosodott butik alapkezelő társaságok tulajdonosa. Alapítástól kezdve több százmillió euró értékben fektettek be a közép-kelet-európai régióban. Negyedik alapjuk nemrég, 2019. év folyamán indult, jelenleg is aktívan akvirál a régióban, 2020 végéig több, mint 250 millió euró befektetést tervez végrehajtani.

Idén ők is haraptak egyet a lengyel piacból: Varsóban vették meg a hétszintes, 10 ezer négyzetméter alapterületű, B+ kategóriás Renaissance irodaházat. A lengyel piacon több magyar szereplő is szemet vetett idén, az Adventum mellett a Wing és a Cordia is terjeszkedik az országban.

Az alapító-tulajdonos Bárány Kristóf 15 éves ingatlanpiaci (Adventum, GRW, DBH, Letterstone) és kockázatitőke-tapasztalattal rendelkezik (Flashpoint Venture Capital, SmartWareTech, DBH, MFB). Jelenleg elsősorban ingatlanpiaci befektetésekre koncentrál, ahol komoly akvizíciós, menedzsment és exit tapasztalata van.

Hozzászólások lezárva.