Újabb 7 millió eurós befektetéssel terjeszkedik a Codecool

Hétmillió eurós tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő cége, amelyet további terjeszkedésre és termékfejlesztésére fordítanak – közölte a társaság.

A vállalat az Integral Venture Partner mostani befektetésével együtt eddig összesen 12,5 millió eurónyi tőkét vont be.

Boda József, a Codecool ügyvezetője a közlemény szerint elmondta: jelenleg az osztrák, a szerb és a bolgár piacon való megjelenést vizsgálják, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél. Még az év első felében újabb campust nyitnak a régióban – jelezték a közleményben.
A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte – ismertették.

Forrás: Codecool

Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44 ezer IT-szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal

– jelezték az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérésre hivatkozva. Tavaly uniós szinten már 825 ezer fő hiányozhatott az infokommunikációs szektor munkaerőpiacáról – tették hozzá az Európai Bizottság adatai alapján.

Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló céget 2014-ben hazai üzletemberek alapították.

A társaság 2020-as árbevétele 1,275 milliárd forintot tett ki szemben a 2019-es 1,047 milliárd forinttal. A Codecool tavalyi adózott eredménye még nem ismert, de a cég azt közölte, hogy nyereségre számítanak. Az adózott eredmény 2019-ben 43,5 millió forint, 2018-ban 140,3 millió volt.

Hozzászólások lezárva.