Tőzsdére megy a Tesla legnagyobb riválisa

Tőzsdére megy a Tesla legnagyobb riválisa, a Lucid Motors, miután egyesül a tőzsdén már jegyzett Churchill Capital IV céggel. A két vállalat piaci tőkeértéke összesen 11,75 milliárd dollár lesz.

A Financial Times kedden arról írt, hogy a kaliforniai székhelyű, startup cégként kezdő Lucid többségi tulajdonosa jelenleg a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF).

A még 2007-ben Atieva néven, egy volt Tesla-vezető által alapított vállalat – amelynek jelenleg mintegy 2 ezer alkalmazottja van – arizonai üzemének bővítésére fordítja a részvénykibocsátás révén keletkező forrást. Ezen felül a PIF, az amerikai BlackRock befektetési társaság és a Fidelity alapkezelő összesen mintegy 2,5 milliárd dollárt nyújt a fejlesztéshez.

A Lucid Air, kép forrása: Lucid Motors

A Lucid és a Churchill egyesülésével létrejövő cég vezérigazgatója és vezető technológiai igazgatója az a Peter Rawlinson marad, aki a Lotus és a Tesla egyik vezetője, s egyúttal a Tesla Model S főmérnöke is volt.

Egyébként a Tesla több más vezetője szintén a Lucidnál talált munkát, köztük Eric Bach, a Tesla egykori mérnöki irodájának igazgatója, illetve Peter Hochholdinger, aki három éven át a Tesla termelésért felelős alelnöke volt.

A Lucid bejelentette, hogy arizonai gyárában a korábban tervezett tavaszi indulás helyett a második félévben kezdi gyártani és értékesíteni a Lucid Air luxus szedánt, amelynek kezdő ára 77 400 dollár (mintegy 22,9 millió forint) lesz és egy töltéssel 805 kilométert képes megtenni. A járműgyártó 2022-ben 20 ezer autó kiszállítását tervezi, amit 2026-ra évi 251 ezerre növel és addigra bővíti a termékkínálatot is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások lezárva.