Több kínai és orosz vakcina jöhet, mint ahányan hajlandóak ezeket beadatni maguknak

A vakcinákkal kapcsolatos eltérő jellegű huzavonáról szólt az elmúlt hét Európában és Magyarországon. Miközben szinte minden országban csökkent az új fertőzöttek száma, az új vírusvariánsok miatt szinte pánikszerű újabb szigorításokat jelentettek be több államban.

Európai szinten a fő téma az unió és a gyártók egymásnak feszülése volt. Különösen az Astrazeneca húzta ki a gyufát azzal, hogy érdemi indoklás nélkül közölte, hogy a korábbi tervnél sokkal kevesebb vakcinát szállít Európába. Több tárgyalás után kvázi exporttilalom lett a vége, mivel Brüsszelben nem látnak más magyarázatot a gyártó viselkedésére, mint hogy jobban fizető piacra akarják átirányítani a szállításokat.

Közben megjelent az első olyan térkép, amelyen már az új színskálával ábrázolják az egyes országok és régiók fertőzöttségét. Ennek

az lenne a funkciója, hogy az uniós országok koordináltan és egységesen szabályozzák azt, hogy milyen feltételekkel engedik be egymás polgárait.

Mivel a kontinens nagy része hónapok óta vörös, az új rendszerben lett egy sötétvörös szín is a legfertőzöttebb területek jelölésére. A brüsszeli javaslat szerint az ezekről érkezőkre kellene külön szigorú beutazási szabályokat bevezetni, de kérdés, hogy ha eddig se használta szinte egyik ország se a döntéseinél a térképet, ezután miért lenne ez másképp. Mindenesetre a csütörtökön megjelent, a sötétvörös részeket is tartalmazó térképet péntekre lecserélték, vissza a három árnyalatúra.    

Ezen annyi a változás az elmúlt hetekhez képest, hogy a görög szigetvilág újabb részei zöldültek ki és Izland is belépett a legtisztább kategóriába. A kontinens nagy része most is vörös, de mivel a magyar számok sokat javultak az elmúlt hetekben, megnéztük, mennyire vagyunk attól, hogy a vörösből átkerülhessünk a sárga zónába. Ehhez 150 alatti 14 napos, 100 ezer lakosra jutó új fertőzési szám és 4 százalék alatti pozitív tesztarány kellene, vagy ha rossz a tesztarány, 150 helyett 50 alatti incidencia. A múlt héten az új fertőzések számánál már több magyar megye is benézett 150 alá, de elérhetetlenül távolinak tűnik az 50 alatti szint. Mivel a pozitív tesztek aránya 10 százalék körül ragadt, akkor sárgulhatna az ország, ha a jelenleginél háromszor több teszt elvégzése alapján jönne ki a jelenlegi fertőzésszám.

A múlt héten semmiféle adatot nem közöltek a magyar hatóságok arról, hogy az új fertőzéseknek mekkora hányadáért felelős valamelyik vírusvariáns, csak a stagnáló számokból következtethetünk arra, hogy nem nő nagy mértékben a fertőzőképesebb mutáns aránya. Az elmúlt napokban a hosszú lejtmenet után nagyon lassan már növekedni kezdett az előző 7 nap fertőzésszáma, ez óvatosságra intő jel. Az is, hogy az igazolt fertőzésszámhoz viszonyított halálozási ráta tovább nőtt, nagyon lassan csökken csak a naponta jelentett halálozási szám.

Európa nagy része változatlanul szigorító üzemmódban van annak ellenére, hogy a számok alapján visszaszorulóban van a járvány. Németországban például október óta nem látott szintre esett vissza a fertőzésszám, mégis a szinte teljes leállás, a légiforgalom kvázi betiltásáról egyeztetnek a döntéshozók. Az Egyesült Királyság a dél-afrikai variánstól retteg, azonnal betiltotta például a repülőjáratok érkezését az Egyesült Arab Emirátusokból, ahol megjelent az a mutáció. Mások meg az Egyesült Királyságból tiltják be a járatokat. Negatív teszt nélkül már szinte sehova nem lehet belépni, de terjed, hogy a teszt sem elég, karantén is társul mellé. Az uniós javaslat szerint azonban nem csak a nemzetközi utazgatás ellenjavallt, hanem az országokon belüliekre ugyanezt mondja a Bizottság.

Itthon az európai átlagnál kedvezőbb és stabil fertőzöttségi adatok mellett szinte minden a vakcinák engedélyezéséről szólt. A kormány a keleti filozófiát tette magáévá, amely abból indul ki, hogy nagy valószínűséggel kevesebb áldozatot szed a nyugati sztenderdek szerint nem eléggé bevizsgált oltások alkalmazása, mint maga a járvány, ha hónapokkal később kezdünk oltani. Ezért úgy módosították a szabályozást, hogy a kínai és az orosz vakcinával is szinte azonnal oltani lehessen, amint megérkeznek az országba. Ezekből a következő két hónapban akár több is érkezhet, mint ahányan a jelenlegi kutatások alapján hajlandóak lesznek őket beadatni maguknak. Sőt, csak a kínaiból több jöhet, mint ahányan ezt bevállalhatják, mert ebből két és félmillió ember oltásához elegendő mennyiséget jelentett be a külügyminiszter.   

Hozzászólások lezárva.