Szemrevalóan sarkos külsővel érkezett meg a Hyundai ígéretes új villanyautója – hvg.hu

Izgalmas formaterv, akár 305 lóerős teljesítmény, hipergyors töltés és napelem az Ioniq 5-ben.

A Hyundai a Pony Coupe tanulmányautó 45. születésnapját a 2019-es Frankfurti Autószalonon leleplezett elektromos koncepcióval ünnepelte meg, amelyet egyszerűen úgy neveztek: “45”. A 45 fokos szögben találkozó vonalakkal ékesített típus azt hivatott előrevetíteni, hogy milyenek lesznek a dél-koreai gyártó érkezőben lévő villanyautói.

©

És most megérkezett az Ioniq 5, a Hyundai 45-re nagyon hasonlító, sorozatgyártásba küldendő elektromos autó.

©

A 4,63 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,6 méter magas újdonság tengelytávolsága 3 méter. Ennek köszönhetően az utastérben körülbelül akkora a hely, mint az eggyel magasabb kategóriás kocsikban.

©

A teljesen sík padlós Ioniq 5 műszerfalán két 12,25 colos kijelző teljesít szolgálatot, a széles tartományban állítható első ülések 30 százalékkal vékonyabbak az átlagnál, az utastérben sok az újrahasznosított anyag.

©

A csomagtartó alaphelyzetben 531 literes, a hátsó üléstámlák ledöntésével 1 600 literesre bővíthető. Sőt, egy kiviteltől függően 24-57 literes extra csomagtartót elöl is találunk.

©

©

Az 58 kWh-s akkumulátorral szerelt hátsókerék-hajtású alapmodell 170 lóerős teljesítménye, illetve 350 Nm-es nyomatéka 8,5 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. Az ugyanekkora teleppel szerelt összkerekes kivitel 235 lóerőt és 605 Nm-t tud, ami 6,1 másodpercre olvasztja a 0-100-as szintidőt.

A 72,6 kWh-s akkumulátorral felvértezett hátulhajtós Ioniq 5 teljesítménye 217 lóerő, ami mellé 350 Nm-es nyomaték társul, és mindez 7,4 másodperces 0-100-as gyorsulást biztosít. Ugyanilyen kapacitású teleppel az összkerekes csúcsmodell 305 lóerőt, illetve 605 Nm-t szabadít rá az aszfaltra, és alig 5,2 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra.

©

A hátsókerék-hajtású 72,6 kWh-s kivitel WLTP-hatótávja 480 kilométer. 800 V-os, 220 kWh teljesítményű töltővel alig 18 perc alatt 10-ről 80 százalékosra tölthető az akkumulátor, és ideális esetben 5 perc alatt akár 100 kilométeres hatótáv is nyerhető. A tetőre szerelt napelem a napsütésben gazdag országokban évente akár 2000 kilométeres extra hatótávolságot is jelenthet.

Az Ioniq 5 alapmodellje 41 990 euróba (15,1 millió forint) kerül, a 3000 példányban gyártandó Project 45 kezdőszéria pedig 59 550 euró (21,4 millió forint) ellenében kínálja a nagy akkumulátort és az összkerékhajtást. A forgalmazás 2021 második felében kezdődik meg.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Forrás: google

Hozzászólások lezárva.