Szakemberhiány miatt halad nehezen a paksi bővítés engedélyeztetése

„Nem zárható ki. Jelenleg csak belső átcsoportosítással tudjuk megoldani a feladatellátást.”

Ezt válaszolta az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a 444-nek, amikor rákérdeztek, jól értelmezik-e az éves jelentést, valóban arról van-e szó, hogy kevés lehet a szakember a paksi bővítés engedélyezéséhez.

Paks II. terveit tavaly június 30-án kapta meg a hivatal, ezután van 15 hónapja a létesítési engedély 283 ezer oldalas kérelmét elbírálni, ennek az engedélynek a birtokában kezdődhet majd az építkezés. A jelentés úgy fogalmaz: az OAH „eredetileg tervezett létszámát közel tizedével csökkentették”, ez pedig

„jelentős kihívások elé állítja a szervezetet, mivel munkaerő-felvételre csak a kilépő, nyugdíjba vonuló munkatársak pótlásakor kerülhet sor. Ezt a helyzetet nehezíti, hogy jelenleg hazánkban a teljes nukleáris iparnak jelentős a mérnökszükséglete.”

A jelentés azt is kiemeli, hogy a most meglévő blokkok élettartamát meghosszabbítani elvileg nem lehetetlen, de a jogszabályok ezt most nem teszik lehetővé.

A beruházás egyébként 2014 után az Európai Bizottság vizsgálatai miatt csúszott, majd miután 2016-ban megkapta a projekt a brüsszeli engedélyt, a Roszatomra kellett évekig várni, hogy beadja a terveit. 2014-ben a kormány azt ígérte, hogy a két új blokk közül az első 2023-ban már termelni fog, de a mostani ütemezés szerint itt még nem tartunk.

Hozzászólások lezárva.