Stabil fejlődési pályán a Porsche

Az elmúlt évben a Porsche piacra dobta a Taycan elektromos verzióját, megtéve ezzel az első nagy lépést a márka villamosítása felé. Az igazgató elmondta, hogy a következő években maratoni átalakulást szeretnének végrehajtani – a következő nagy mérföldkő az elektromos Macan lesz. Emellett a vállalat tervei szerint 2025-ben az általuk szállított autók körülbelül 50 százaléka már elektromos hajtású lesz – ezek többsége teljesen elektromos sportautó, a fennmaradó rész pedig sportos plug-in hibrid.

Blume hozzátette, hogy eddig nagyon jól haladnak a villamosítási tervekkel. Európában tavaly az eladott Porsche járművek mintegy egyharmada elektromos volt – azok fele teljesen elektromos, másik fele hibrid. A koronavírus ellenére a márkának nem voltak nehézségei, a kitűzött célt – amely szerint 2020-ban 20 ezer Taycant kell eladni a piacon – könnyedén teljesítették. Ez az előző évhez képest 60 százalékos növekedést jelent.

A vállalat a jelenlegi sikerek mellett a jövőbeli fejlődésre is koncentrál. Blume elmondta, hogy vállalata számára a járművek exkluzivitása a legfontosabb, amit szeretnének fenntartani. Emellett évente mintegy 300 ezer modell eladását tervezik, ami már tavaly is sikerülhetett volna, ha nincs a járvány. Továbbá a piaci felső határt is meghatározta magának a cég – a Porsche globális piaci részesedése mindig körülbelül 0,3 százalék volt, az igazgató szerint a jövőben is erre szeretnének alapozni.

Az akkumulátor-technológia még fejlesztésre szorul

Jelenleg a Volkswagen Csoport két tucat különböző formátumot használ az akkumulátorcellákhoz, ami azzal magyarázható, hogy néhány évvel ezelőtt – amikor elkezdték az elektromos autók tervezését – még nem volt sok tapasztalat ebben a technológiában és különböző megközelítések születtek. A mérnökök segítségével jelenleg azon dolgoznak, hogy az akkumulátor-formátumot különböző teljesítménytartományokkal egységesítsék, amelyeket a cellákban zajló kémiai folyamatok által tudnak megkülönböztetni. A cél egy költségoptimalizált akkumulátor, egy teljesítmény-akkumulátor, valamint egy nagy teljesítményű akkumulátor a csúcskategóriás szegmens számára.

Az igazgató kiemelte, hogy a Porsche különösen elkötelezett a sportos járművek nagy teljesítmény- és energiasűrűsége mellett. Az akkumulátor fejlesztési koncepciókat 5 éven belül szeretnék megvalósítani, s már a vonatkozó stratégiai döntéseket is meghozták ehhez. A szakértő hozzátette, hogy az elkövetkező években nagy kihívással kell szembenézni az akkumulátorcellák területén, mert az egész iparág küszködik a kapacitásokkal.

A Porsche szerepe a Volkswagen Csoportban

A Porsche immár egy évtizede a Volkswagen Csoport tagja, ez idő alatt pedig nagyon sok pozitív dolog történt a vállalattal. Előnyökkel jár a méretgazdaságosság, például az alkatrészek vásárlásakor. Cserébe a csoport tagjai pénzügyileg profitálhatnak a Porschénak köszönhetően – a cég működési eredménye az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt, ezzel a csoport legjövedelmezőbb márkájává vált.

A Porsche tagsága más előnyökkel is szolgál mind a vállalat, mind a konszern többi tagja számára. A Porsche a technológia élén jár. A legmodernebb technológiát kínálják szolgáltatóként más márkák számára – ilyenek például a leginnovatívabb elektromos modellek. Az Audi e-tron GT technikai alapjait a Taycan biztosítja. A Bentley Continental, a Convertible és a Flying Spur hibrid platformja a Porsche Panamerától származik. Emellett a márka stratégiai szinten is ugrásszerűen fejlődik – már nagyon korán megkezdték az elektromos átalakulást, ezzel a Csoport stratégiájának mozgatórugójává váltak.

Porsche vs. COVID-19

Blume elmondta, hogy a legfontosabbnak a határozottságot tartja – mindenkinek a lehető legtöbbet kell kihoznia magából. A koronavírus okozta helyzet sok vállalatot a mélybe rántott, egyértelműen mutatva, hogy mely cég készült fel korábban egy krízishelyzetre. A Porsche a mindennapi válságkezelésének köszönhetően pályán tudott maradni. A szakértő hozzátette, hogy a világos vezetés, az erős csapatmunka és a valódi harci szellem iránti igény most nagyobb, mint valaha.

Blume szerint vállalata gyorsan reagált a változásokra – ugyanakkor ebben nagy segítségére volt sportos és innovatív termékkínálata is. A vállalat bízik abban, hogy a kihívások ellenére is kétszámjegyű megtérülést sikerült elérniük az előző évben.

Átgondolt pénzügyi stratégia

A válságot követően is a 15 százalékos haszonkulcs marad a vállalat stratégiai célja – még akkor is, ha ez túl ambiciózusnak tűnhet az átalakulás idején. A márka jelentős beruházásokat fektetett be az elektromos mobilitásba, a digitalizációba és az alkalmazottaik képzettségébe. Emellett az akkumulátorok anyagköltsége is magas. Ugyanakkor továbbra is gyártanak benzin- és hibrid járműveket, mivel az elektromos mobilitás különböző ütemben fejlődik a világ régióiban. Ezek együttvéve óriási költségek.

Ahhoz, hogy finanszírozni tudja az új elektromos autókba és a digitalizációba történő beruházásokat, a Porschének csökkentenie kell a költségeket. Ehhez a vállalat három évvel ezelőtt átfogó jövedelmezőségi programot indított, melynek központi elemei a hatékonyság növelése és a további bevételi források kiaknázása. A cég eddig eredményesen halad, és már több mint 2500 egyedi intézkedést dolgozott ki – a jövedelmezőségi program a mindennapi üzleti tevékenységük részévé vált.

A márka korábban például rengeteg prototípust épített tesztelésre, milliós költséggel. Most ennek a fejlesztési munkának nagy részét digitálisan végzik – ugyanolyan jól, vagy akár jobban és lényegesen alacsonyabb költségekkel. Emellett igyekeznek minden termékcsaládban szabványosabb alkatrészeket is használni. Ezen kívül a vállalat átalakítási stratégiájában a járművek felszerelése is helyet kap. Eltávolítják az extrákat, amelyeket az ügyfelek nagyon ritkán kérnek. Ugyanakkor minden vásárlónak lehetősége lesz egyedi járművet rendelnie, amelyet a Porsche Exclusive Manufaktur révén tesz lehetővé a vállalat.

A szintetikus üzemanyagról

A Porsche megközelítése szerint a kibocsátásmentes stratégia csak akkor teljesíthető, ha nemcsak az elektromos modellekre gondolunk, hanem számításba vesszük a belső égésű modelleket is. A szén-dioxid mentes, üzemanyaggá átalakított metanol alternatívaként szolgálhat az üzemanyagok között, ezzel pedig a Porsche úttörővé válhat a környezetbarát megközelítések terén. A technológia egyelőre meglehetősen költséges, ennek ellenére a gyártó bízik abban, hogy néhány éven belül megfizethető alternatívaként szolgálhat a piacon.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.