Rozsda a Holdon, avagy újabb holdtitkok

Újabb holdtitkokra derült fény. Ezt akár szó szerint is érthetjük, mivel a Hold körül keringő indiai holdszonda, a Chandrayaan-1 a Holdról visszaverődő napfényt mérte, és a mérések elemzésből derült ki, hogy a Hold pólusainál hematit (vörösvasérc) fordul elő, azaz közönséges rozsda. Mindez azért érdekes, mert ismereteink szerint hematit csak víz és molekuláris oxigén jelenlétében tud képződni, márpedig eddig azt gondoltuk, hogy egyik anyag sem fordul elő nagy mennyiségben a Holdon.

A Chandrayan-1 szondán a méréseket egy hiperspektrális képalkotó berendezés készítette, amit a NASA fejlesztett ki. Ez a berendezés a beérkező fényt hullámhossz (vagyis színek) szerint felbontja, és az egyes hullámhosszakhoz tartozó fényintenzitást méri. Azért nevezik ezt az eljárást hiperspektrálisnak, mert a spektrumot több száz részre osztja, ezért sokkal alkalmasabb anyagvizsgálatra, mint a korábban használt úgynevezett multispektrális berendezések. Utóbbiak a spektrumot csak az emberi szem által érzékelt alapszínekre bontották fel. A hiperspektrális képalkotó berendezés a Hold felszínének minden pontjáról több száz adatot rögzít, melyekből az adott pont ásványos összetétele nagy biztonsággal meghatározható.

A Hold pólusaira csak az utóbbi években figyeltek fel a tudósok, hiszen az emberes holdküldetések mindegyike a Hold egyenlítője környékén szállt le, ahol az asztronauták egy teljesen más, sivár környezettel találkoztak. A holdra szállások tapasztalataiból kialakult képen az utóbbi évtizedben a Holdhoz küldött távérzékelő műholdak változtattak, amelyek a Hold pólusairól is küldtek adatokat. Az adatokat elemző tudósok a pólusok környékén levő kráterekben, amelyekbe soha nem süt be a Nap, fehér foltokat láttak. Mivel ezek a műholdak csak multispektrális képalkotó eszközökkel voltak felszerelve, nem lehetett eldönteni, hogy ezek a fehér foltok vízjég vagy széndioxid jég jelenlétére utalnak. Ezért küldtek a Holdhoz hiperspektrális mérőműszerrel felszerelt műholdat, ennek a mérései pedig – ahogy a hematit példáján is láttuk -, további meglepő eredményeket hoztak.

De hogyan kerülhetett víz és oxigén a Holdra? Erre is van elmélete a tudósoknak. Ebben alapvető szerepet játszik a napszél, a Napból áramló, töltéssel bíró részecskékből álló, nagyon ritka gáz. A napszél a Föld mellett elhaladva, a földi légkör külső övével, a magnetoszférával is kapcsolatba lép. A magnetoszférában a töltött részecskék mozgását a mágneses tér határozza meg, és a napszél a magnetoszféra külső részével együtt a földi mágneses tér egy részét is „elfújja”. (Ez nem vicc: ez a korai űrkutatás egyik megdöbbentő eredménye, amit később elméletileg is igazoltak. Az ezzel foglalkozó tudományág a magneto-hidrodinamika.) Ez az „elfújt” mágneses térrész a mágneses uszály, ami a Földnek a Nappal ellentétes oldalán messze elnyúlik a Naprendszerben. A feltételezések szerint, amikor teliholdkor a Hold áthalad a mágneses uszályon, akkor érik a felszínét a Föld magnetoszférájából származó molekulák, a víz és az oxigén. Ezek a molekulák azonban csak a pólusok térségében tudnak hosszabb ideig megmaradni a Hold felszínén, mert itt nem párologtatja el azokat a napsütés. Az elmúlt több milliárd év alatt ez a kis mennyiségű, de rendszeresen pótlódó földi eredetű anyag oxidálhatta a Hold felszínén levő vasat, létrehozva a kimutatható mennyiségű hematitot.

Ez az új tudományos felfedezés újabb lendületet adhat annak a tervnek, hogy egy holdjárót küldjenek a Holdra, ami a hematitot a Hold felszínén tudja vizsgálni, hogy megállapítsa annak korát. Persze ez majd további kérdéseket vet fel.

The post Rozsda a Holdon, avagy újabb holdtitkok appeared first on alapblog.

Hozzászólások lezárva.