Referencialabort adott át a Beckhoff a Debreceni Egyetemen

A Műszaki Kar aulájában megrendezett két napos szakkiállításon közel 50 cég mutatkozott be, kitűnő alkalmat teremtve a mérnökhallgatók mellett a gimnazisták és szakgimnaziumokban tanulók számára az ipari trendek megismerésére. A Beckhoff standján számos érdekesség volt megtekinthető, és a hallgatók tájékozódhattak a szakmai gyakorlati lehetőségekről is.

Ailer Piroska, az egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese úgy fogalmazott köszöntőjében, hogy “az ipar és a felsőoktatás együttműködésének köszönhetően az ipari tapasztalatok beépülnek az oktatásba, így a hallgatók végzéskor piacképes diplomát vehetnek át, a cégek pedig megfelelően képzett szakembereket tudnak alkalmazni.”

A rendezvényt szakmai konferencia is kísérte. A Műszaki Kar plenáris szekciójában Jens-Olaf Brede, a Beckhoff Automation GmbH & Co. KG nemzetközi értékesítési menedzsere a Beckhoff oktatásban betöltött szerepéről beszélt, a Mechatronika Tanszék által szervezett ipari előadások keretében pedig a Beckhoff sikerhez vezető innovációit ismertette.

Husi Géza oktatási dékánhelyettes, a Mechatronikai Tanszék vezetője a tnszék életében három évvel ezelőtt megjelent Beckhoffról azt mondta a cég magas technológiai színvonalat képvisel, és ez a kapcsolat hosszú távon meghatározza a mérnökképzést a Műszaki Karon.

Két féléves képzést adnak

A Beckhoff tavaly óta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar kihelyezett tanszékeként működik. Az intézménnyel való szoros együttműködésnek köszönhetően a Beckhoff saját forrásból akított ki egy referencialaboratóriumot, ahol a hallgatók ipari eszközökön sajátíthatják el az ipari automatizálás témakörét viszonylag magas szinten, két féléven keresztül, heti hat órában. A vállalat nem csupán a képzéshez szükséges eszközöket, hanem egy munkatársat is biztosít, aki a jövőben részt vesz a hallgatók oktatásában. 

Az átadóünnepségen Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: – “A mostani laborátadást, melynek köszönhetően innovatív megoldások kerülhetnek a Műszaki Kar képzésébe, csupán az együttműködés első lépésének tekintjük, amellyel cégünk egyben a város fejlődéséhez is szeretne hozzájárulni.”
“A diákok képzési feltételei tovább javulnak, olyan tudáshoz olyan technikához, olyan lehetőségekhez jutnak amely még veresnyképesebbé teszi egyrészt a diákokat – hiszen speciális tudásra tesznek szert – másrészt a Debreceni Egyetemet” – mondta Papp László polgármester.

A referencialaboratóriumon kívül folyamatban van egy kutatólaboratórium kialakítása is, ahol a Beckhoff ipari partnereinek oktatása mellett a hallgatók önálló feladatokat végezhetnek el, tudományos diákköri munkát folytathatnak, illetve elkészíthetik szakdolgozatukat, diplomatervüket.

Élen a mérnöki képzésekben

Az elmúlt években a Debreceni Egyetem rengeteg energiát fordított arra, hogy műszaki képzései országos szinten is versenyképesek legyenek, és megfeleljenek a térségbe érkező, legkorszerűbb technológiát alkalmazó iparvállalatok által támasztott igényeknek. Ennek a munkának köszönhetően az intézmény a legjobb magyar felsőoktatási intézmények közé került a Times Higher Education (THE) “Engineering & Technology” tudományterületi rangslistáján. A neves brit felsőoktatási rangsorkészítő globális ranglistáján a magyar felsőoktatási intézmények között a Debreceni Egyetem valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerepel.

Forrás: autopro.hu