Pintér szerint nem marad felderítetlenül egyetlen korrupciós ügy sem, ami az emberek érdekeit sérti

Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának kilencedik évfordulóján. A IX. Integritás Kerekasztal ülését követő online sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette azt is:

A rendőrség munkája nyomán “nem marad gyakorlatilag olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit”.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón megszólalt például az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is. Domokos László szerint idén tovább erősödött a közszféra védettsége a korrupcióval szemben. Példaként hozta fel, hogy elkezdődött az önkormányzatok értékelése.

Nyilatkozott a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke is. Kovács László állította, hogy európai összehasonlításban a magyar közbeszerzési rendszer a legjobbak közé tartozik. Európának erről más a véleménye, mint Kovácsnak: az Európai Bizottság a szeptemberi jogállamisági jelentésében például külön kitértek arra, hogy a korrupciós ügyekben a magas beosztású hivatalnokok felelősségre vonása egyelőre elmaradt.

A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről szóló nyilatkozatot 2011. november 18-án írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, idén pedig a Gazdasági Versenyhivatal.

Tavaly augusztusban csak hosszú huzavona után publikálhatta Magyarországra vonatkozó, 2018-ban készült jelentését a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), a magyar hatóságok ugyanis nyolc hónapon át nem adtak rá engedélyt. Abban a dokumentumban többször is utaltak arra, hogy a magyar kormány egyáltalán nem hajlandó az együttműködésre. Az újabb GRECO-jelentés szerint az elmúlt két évben szinte semmilyen előrehaladás nem történt a javaslataik teljesítésében. A Transparency International szintén súlyos megállapítást tett a magyarországi korrupcióról januárban: jelentésük szerint az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország, ahol a korrupció a rendszer része lett, nem mellékhatása.

Hozzászólások lezárva.