Parragh: Teáor szám alapján járhat a 10 milliós gyorskölcsön

A kamarai elnök szerint valamilyen automatizmussal határozzák majd meg a jogosultak körét.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a – legfeljebb – 10 millió forint óriási segítség – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara (MKIK) elnöke az M1-en. A gyorskölcsönt a gazdasági évnyitón jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a vállalkozások az újranyitáshoz 10 miliós kamatmentes hitelt kapnak 10 éves futamidővel, melyet csak három év után kell elkezdeni törleszteni.

Parrag László most azt mondta, a jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (teáor) alapján. Mindenképpen ebbe a körbe tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói: például a taxisok, beszállítók.

A gazdasági nyitásról azt mondta, erre akkor lesz lehetőség, ha a lakosság felét beoltották, ami 3-4 millió oltást jelenthet. A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és erre is készülni kell – hangsúlyozta, megemlítve a turizmus nyárra várható berobbanását. A válság előtti szintjére a gazdaság 2022-re kapaszkodhat vissza véleménye szerint.

Lesznek olyan területek, amelyek a járvány alatti működési szinten maradhatnak, ilyen például az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus bankolás, emellett azonban a munkaerőpiacon visszarendeződés is lesz.

Az adórendszerről Parragh László azt mondta, folytatni kell az egyszerűsítést és a digitalizációt a vállalkozásoknál, hiszen a kkv-k munkaidejének 5-6 százalékát a könyvelés teszi ki.

Parragh szerint a távmunka valamilyen formában maradni fog, vélhetően nagyobb arányban, mint a járvány előtt. Rá kell bízni a piacra a változást, a kormánynak pedig fél-egy évet érdemes lenne várnia a szabályozással – mondta, megemlítve, hogy nem kellene korlátozni azokat a cégeket, amelyek home office-ban szeretnének működni. Hozzátette, hogy a munkerőhiányon is segíthet a megoldás, és a nyugdíjasokat, kismamákat, egyetemistákat, mozgáskorlátozottakat is be lehetne kötni a munkaerőpiacra.

Hozzászólások lezárva.