Parragh László szerint méltatlan és rosszindulatú kampány folyik ellene

Parragh az ATV-nek azt mondta, Brazíliába egy nemzetközi versenyre vittek ki tanulókat, oktatókat. A kamarai szerződésekkel kapcsolatos cikkeket pedig rosszindulatú kampánynak nevezte.
“Én minden kamarai utazásnál kifizetem a jegynek azt a részét, ami az első osztály. Az meg, hogy a feleségem velem volt, azt is kifizettem. (…) De még a szállodát is, nem hogy a repülőjegyet, mindent. Egyébként méltatlan, ő alszik ettől rosszul” – fogalmazott az iparkamara elnöke.

Megszólalt Dávid Ferenc közgazdász  is, szerinte mivel az ország egyik legjelentősebb köztestületéről van szó, azt kell megvizsgálni, hogy indokolt volt-e a költés, megfelelt-e a szakmaiság követelményeinek és volt-e valós teljesítés. “Ezek a költések, kiadások, vásárlások, utazások szolgálták-e a vállalkozói közösség érdekeit. Hisz a kamara költségvetése több forrásból táplálkozik: egyrészt a vállalkozók befizetéseiből, másrészt az állami pénzekből. Itt közpénzekről van szó” – mondta a DK gazdasági szakértője.

Hozzászólások lezárva.