Pánikvásárlás? Az utolsó nap ellenére sem indult rohamra a magyar

A minden eddiginél veszélyesebb harmadik koronavírus-hullám miatt hétfőtől ismét életbe lép a legújabb boltzár. A jelenlegi kormányzati ígéret szerint két hetet kell átvészelni, míg a létfontosságúnak ítélt üzleteken kívül minden más bolt március 22-ig bezár.

A teljes boltzár alól így kivételt képeznek többek között az élelmiszerüzletek, a patikák, a drogériák, a trafikok, a benzinkutak, a bankok, a piacok, a posták, a lottózók, valamint a kerti munkához szükséges eszközöket áruló üzletek. A március 8-i nőnapra tekintettel pedig még a virágárusok is nyitva lehetnek.

Éppen ezért várható volt, hogy az utolsó hétvégén, amikor még bármit megvásárolhatunk, megindul valamiféle roham, elsősorban azokért a termékekért, amelyeket két hétig egyáltalán nem vagy legfeljebb online érhetünk el.

Az Index villámkörképe alapján azonban úgy tűnik, egyelőre nem szabadult el a Black Friday-hangulat, és a tavaszi hullámtól eltérően még Magyarország összes fellelhető WC-papír-gurigáját sem kapkodtuk el.

Tömeg az IKEA-ban

Az Index már szombaton megírta, hogy rohamra indultak a vásárlók az IKEA-ba azok után, hogy a legújabb korlátozások érintik a bútoráruházakat is. Bár az IKEA a békeidők hétvégéin sem arról híres, hogy kongana az ürességtől, és bárkinek is könyörögni kellene, hogy vegyen még egy konyharuhát, és egyen még egy svéd húsgolyót, most szombaton a szokásosnál is nagyobb tömeg volt az áruházakban.

A IKEA szombat reggel nem véletlenül figyelmeztetett a Facebook-oldalán, hogy korlátozzák a hozzájuk betérő vásárlók létszámát, ezért előfordulhat, hogy várni kell a bejutásra, valamint már legkésőbb 18:15-kor bezárják a kapukat. Azon túl, hogy a kommentelők közt ismét fellángolt a klasszikus „még mindig miért csak három IKEA van az országban?” vita, az áruház azt is közölte, hogy a korlátozások egyébként nem érintik a kiszállítást.

A házhozszállítási szolgáltatásunk, az online tervezés és tanácsadás szabad kapacitásunktól függően elérhető lesz

– írta az IKEA moderátora az egyik hozzászóló kérdésére.

Vasárnapra egyébként a Telex beszámolója szerint lecsengett az IKEA-láz, legalábbis Soroksáron kint és bent sem volt tömeg, és egy-egy embert láttak a pénztáraknál.

Kígyózó sorok a Premier Outletben

Szintén a Telex helyszíni tudósításából derült ki, hogy vasárnap délelőtt viszonylag sokan álltak sorba a Premier Outlet egyes, főként sportruházatot árusító üzleteinél. Az egyiknél a fotók tanúsága szerint akár száz ember is várakozhatott a bejutásra várva, ám a nagy érdeklődés minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a bevásárlóközpont március 4-től 8-ig vásárlási maratont hirdetett, egységes húszszázalékos kedvezménnyel.

A plázák viszont átlagos forgalommal futnak

A lap vasárnap Westendben vásároló újságírója szerint még kevesebben is vannak Budapest legnagyobb plázájában, mint egy átlagos hétvégi napon. A lap egy másik kollégája a Mammutban található Media Marktba látogatott el, ahol ő sem tapasztalt különösebb rohamot.

Ennek részben az lehet az oka, hogy a kormányzati intézkedések miatt március 8. és március 22. közt országszerte minden Media Markt és az összes hasonló típusú, háztartási és szórakoztató elektronikai cikkeket, háztartási gépeket értékesítő bolt egységesen zárva tart.

A webáruházaik viszont továbbra is üzemelnek, a Media Markt legalábbis ezt írta hivatalos weboldalán.

Nem kell aggódni, sporteszköz és tavaszi sportruha mind lesz

A népszerű sport- és szabadidő-áruház, a Decathlon is a honlapján üzente meg a vásárlóknak, hogy az említett kéthetes periódusban egységesen ők is zárva tartanak. Ugyanakkor 2021. március 8-tól áruházaikban lesz lehetőség az online rendelések átvételére. Vagy a boltok bejáratánál, vagy a saját parkolós üzletek parkolóiban, a nehezebb csomagokat a kollégáik segítenek betenni az autóba.

Az e-kereskedelmet viszont semmi sem korlátozza

Ezen a ponton érdemes kiemelni, hogy a webáruházak működését továbbra sem befolyásolják a legújabb, március 8-tól élő szigorú korlátozások – emelte ki közleményében az Ecommerce Hungary.

Az e-kereskedők szakmai szervezete szerint vásárolni mind a futárcégeken keresztül, mind az átvételi pontoknál zavartalanul lehet a következő hetekben is, az egészségügyi előírások betartásával a személyes átvétel nem kockázatos.

A vásárlóknak és az eladóknak ugyanakkor figyelembe kell venniük, hogy egyes átvevőpontok zárva lehetnek március 22-ig – tették hozzá.

Ötvenszázalékos bértámogatásról, elengedett bérleti díjakról beszélt a kormányfő.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Forrás: index.hu

Hozzászólások lezárva.