Óriási támogatás a megváltozott munkaképességűeknek

A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila elmondta, az ideinél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra az a 400 akkreditált cég jelentkezhet, mely jelentős számban foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát – tette hozzá.

Azt hangoztatta, a szociális biztonság alapja, hogy lehetőleg mindenkinek legyen munkajövedelme, a kormány pedig a szerdán megjelent pályázattal azokat támogatja, akiknek az elhelyezkedéséhez segítség kell.

Hozzászólások lezárva.