Oltás: újabb információk derültek ki a mai operatív törzsön

Többek között az, hogy elindul a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek oltása.

<!–

<!– Piacesprofit_468/500×60/200_cikk_normal_content_1

activateBanner(‘Piacesprofit_cikk_normal_content_1’);

–>

Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján György István, az oltási munkacsoport vezetője bejelentette az oltási program harmadik szakaszát. Azt mondta, a szombaton érkezett AstraZeneca oltószerek felhasználásával indul a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek vakcinázása – írja laptársunk, a Privátbankár.hu.

György azt mondta, ez azért lehetséges, mert az AstraZeneca szérumát elővigyázatossági okokból idősebbeknek nem adják be. A szakember az oltások eddigi szakaszáról elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények dolgozóit és lakóit sikeresen beoltották, eddig 35 299 időst vakcináztak.

A héten kedden érkezik újabb Pfizer-szállítmány, a hét második felére Modernát várnak. A háziorvosok ebből a két szerből kapnak, tehát a rendelőikben ezzel a kettővel tudnak majd oltani. Háziorvosonként 1-2 ampulla vakcinára lehet számítani. Kórházban a Szputnyik V-vel oltanak majd, ebből egyelőre 3 ezer emberre elég szérum van az országban, amit már bevizsgáltak, és engedélyezték a felhasználását, további 20 ezer adag bevizsgálása pedig folyamatban van.

További részletek a mai operatív törzsről itt olvasható.

Hozzászólások lezárva.