Növelte előnyét Kína a világ legnagyobb exportőreként

Kína tavaly megerősítette előnyét a világ legnagyobb exportőreinek ranglistáján a nagy lemaradással második és harmadik Egyesült Államokkal és Németországgal szemben – tájékoztatta Christian Grimme, az ifo szakértője a Reuters hírügynökséget.

Kína 2020-ban 1,5 százalékponttal 14,5 százalékra növelte részesedését a világ külkereskedelmi forgalmában, miközben az Egyesült Államok részesedése 0,5 százalékponttal 8,5 százalékra, Németországé pedig 0,1 százalékponttal 8,0 százalékra csökkent.

Kína jóval hamarabb lábalt ki a koronavírus-válságból a nyugati iparosodott országoknál

– mutatott rá Grimme, hozzátéve, hogy Kína emellett számos olyan árucikket is termel, amelyek iránt kifejezetten nagy kereslet támadt a válság idején, például gyógyászati eszközök és védőfelszerelések, valamint az otthoni munkavégzéshez szükséges elektronikai cikkek és azok alkatrészei.

Fotó: Wang Kai / Xinhua/AFP

A nyugati iparosodott országok körében világkereskedelmi részesedésének szerény csökkenését tekintve Németország viszonylag jól tartotta magát az ifo szakértője szerint.

A német feldolgozóipar pedig egyenesen profitál abból, hogy Kínában megemelkedett az olyan tőkejavak, mint a gépipari berendezések, valamint a járművek iránti kereslet

– mondta. Nagy-Britannia, Franciaország és Japán részesedése jóval nagyobb mértékben esett vissza a világkereskedelmi forgalomban, mint Németországé.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása alapján a német export a 2009-es pénzügyi válság óta nem esett vissza olyan nagy mértékben a jelentős kereskedelmi partnereivel mint 2020-ban, mégpedig 9,3 százalékkal, 1,2 milliárd euróval.

Hozzászólások lezárva.