Németországban úgy viszik az új autókat, mint a cukrot

A VDIK (Verband der Internationalen Kraftfahrzeughersteller) becslése szerint Németországban az idén rekordszámú, összességében 3,57 millió új személygépkocsi kerül forgalomba. „Meglehetősen ellenállóképesnek mutatkozott az idén a német személygépkocsi piac a világszerte csökkenőben lévő autógyártási volumen ellenére is.

A forgalomba helyezések húsz éve a legmagasabb számot érték el, ha figyelmen kívül hagyjuk a roncsprémiumnak köszönhető 2009-es kiemelkedő szintet” – mutatott rá Reinhard Zirpel, a VDIK elnöke a szervezet éves sajtókonferenciáján.

A külföldi autógyártók az év végéig 1,37 millió autót helyeznek forgalomba Németországban, ami 38,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

Jól szerepelnek az alternatív hajtású modellek

Jó eredményeket értek el alternatív hajtású modellekkel is a külföldi autógyárak Németországban. A VDIK szerint az idén 100 ezer alternatív hajtású autó, ebből 60 ezer teljesen elektromos kerül forgalomba Németországban, mintegy 50 százalékkal több a tavalyinál. Részesedésük a teljes piaci forgalomból így 2,8 százalék.

A külföldi gyártók mintegy negyven százalékkal részesednek az alternatív hajtású autók piacából és a forgalomba helyezések növekedésében nagy szerepet vállaltak jelenleg mintegy 50 modellre kiterjedő kínálatukkal. A legnagyobb példányszámban fogyó plug-in hibrid modell is importból származik – jegyezte meg Reinhard Zirpel.

Jövőre már nem lesz ekkora dömping

A VDIK a németországi forgalomba helyezések idei nagy növekedése után 2020-ban konszolidációra, a több éves átlagnak megfelelő, 3,35 millió körüli forgalomba helyezésre számít. Ezen belül azonban az alternatív hajtású autó forgalomba helyezése 60 százalékkal 160 ezerre növekedhet.

Rekordszámban helyeznek forgalomba az idén Németországban haszongépjárműveket is, a VDIK becslése szerint 405 ezret, ami öt százalékos növekedésnek felel meg. A külföldi márkák részaránya ezen belül 29 százalék lesz, kissé magasabb az előző évinél. Jövőre a haszongépjárművek forgalomba helyezése is csökken a VDIK várakozásai alapján, mintegy 375 ezerre, de még az is a harmadik legnagyobb lesz a német újraegyesítés óta.

Forrás: autopro.hu