Nem sokon múlt, de nem érte el a kibocsátási célértékét a VW

A német járműgyártó tavaly mintegy húsz százalékkal csökkentette az unióban értékesített autóinak flottaszintű átlagos szén-dioxid-kibocsátását. Az új járművei így kilométerenként átlagosan 99,8 grammot bocsátottak ki az üvegházhatású gázból, ami azonban 0,5 grammal felülmúlta a célértéket. A VW egyik szóvivője szerint ez egy nagyon alacsony, százmillió eurós nagyságrendű büntetést jelent.

A kibocsátási határértéknek nem megfelelő autógyártóknak minden egyes, az unióban adott évben eladott autójuk után annyiszor 95 euró bírságot kell fizetniük, amennyi grammal meghaladták a számukra az értékesített járművek tömegének függvényében megállapított célértéket.

A vállalat német riválisai, a BMW és a Daimler teljesítették az uniós emissziós elvárásokat az elektromos modellek iránti megnövekedett keresletnek köszönhetően.

Idén márt sikerülni fog

Herbert Diess, a VW vezérigazgatója elmondta, hogy reményei szerint 2021-ben már megfelelnek a normának, hála annak, hogy a konszern márkái elektromos modellekkel bővítik kínálatukat.

A VW konszern kínálata már 2020-ban is számos elektromos típussal egészült ki. A vállalatcsoport összesen 315.400 darab elektromos járművet szállított ki az EU tagországaiban, Nagy-Britanniában, Norvégiában és Izlandon. Ez több mint négyszeres növekedést jelent éves összevetésben. Mi több, Nyugat-Európában a konszern piacvezetővé vált a tisztán elektromos járművek piacán, körülbelül 25 százalékos piaci részesedésével.

A VW és Audi márkák túlteljesítették emissziós céljaikat. Mint ahogy arról az autopro.hu is beszámolt korábban, a vállalatcsoport névadó márkájánál az európai eladásoknak 12,4 százalékát alkották akkumulátoros elektromos és hibrid típusok, ami több mint ötszörös növekedés 2019-hez képest.

Az új modellek mellett a Volkswagent az is segítette az uniós határérték megközelítésében, hogy több elektromos autókat gyártó vállalattal is társult az emissziós kreditek közös elszámolása céljából.

Több elektromos autót kell eladni

A Reuters cikkéből továbbá kiderül, hogy VW azt is közölte, a szigorodó uniós követelmények miatt 2030-ra az európai eladásinak hatvan százalékát kell majd villanyhajtású modelleknek alkotnia, szemben a korábban vázolt negyven százalékkal.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.