Nem kellett a 20 milliós Rambo-kés, de így is 80 millió összértékben kelt el a Vajna-hagyaték

Több mint 3 és fél órán keresztül, az elején óriási tömegben, a végén alig félházzal zajlott le Andy Vajna személyes tárgyainak aukciója. 10 kivétellel mind a 253 tétel elkelt több mint 80 millió forint összértékben.

Október eleje óta fejtegeti a teljes magyar sajtó, hogy mi fog történni Andy Vajna örökségével, miután eredeti végrendeletét nem tudták bemutatni a hagyatéki tárgyaláson. A hivatalos irat hiányában, felesége, Vajna Tímea 37 milliárd forintos céget és ezzel együtt egy bonyolult, hosszadalmas és rejtélyes hagyatéki procedúrát örökölt, aminek még nem látni a végét. Ma viszont Andy Vajna 253 személyes tárgyától, köztük Munkácsy Mihály egyik festményétől, herendi készletektől, filmes ereklyéktől, dvd-gyűjteményeitől és szivarfüstillatú Bentley-étől is végleg megvált egy óriási érdeklődés övezte nyilvános aukció keretén belül az ötödik kerületi Nagyházi Galériában.

Családok, egyetemisták, sőt általános iskolások is betértek a hátukon maradt táskával a Balaton utcába délután kettőkor. Én fél órával kezdés előtt optimistán laptoppal érkeztem, de már csak az ajtóban volt hely annyi ember között, hogy a kabátot sem lehetett levenni. Így a falatnyi jegyzetfüzetembe, az előttem álló hátát súrolva tudtam csak feljegyezni a körülöttem elcsípett mondatokat: “Fogadjunk, hogy csak harmaduk fog licitálni”, “Ez rohadt hosszú lesz” “Semmi levegő nincs” Mindannyiuknak igaza volt. 

Bár az aukció sikeres volt, a két sztártétel, a Bentley Continental és Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című művéhez készült tanulmány meglepően “olcsón” kelt el. A 10 millióról indult luxusautót nehézkes licitlépcsők után 15 millióért, a festményt licit nélkül 28 millió forintért vásárolták meg. A három eredeti, filmben használt Rambo-kés a második legértékesebb, 20 milliós kikiáltási árral bár elkelt először, de az online licitáló pár perc múlva visszavonta az ajánlatot.

A filmes ereklyéknél viszont igazán pörgött a verseny, filmplakátok, személyes fotók és levelek, díszpéldányos eredeti forgatókönyvek, forgatási kellékek és dvd-gyűjtemények a 253 tétel kétharmadát tették ki. Gyors licitlépcsők és hosszú harcok után úgy lett 13 millió forint körüli az összértékük, hogy a tárgyak viszonylag alacsony, 20-50 ezer forintokról indultak. Néhány darab abszolút kiemelkedett:

Egy filmzenei kotta 50 ezerről indulva 1,1 millió forintért, Oliver Stone filmrendező levele 20 ezer forintról indult, végül 750 ezerért kelt el, A miniszter félrelép eredeti plakátjának árát szintén 20 ezerről indulva 380 ezerre srófolták.

Kovács Margit szobrászművész alkotásaira is nagy volt az érdeklődés: a 11 tétel összesen 8 millió 800 ezer forintért talált új gazdákra úgy, hogy 2 tételt önmagukban 3-3 millió forintnál ütötték le.

Vajna használati tárgyai, gyönyörű art deco bútorai még az esemény elején kerültek sorra, és bár volt pár lelkes egyetemista, sőt gimnazista srác is a licitálók között a pókerasztalra, az végül 200 ezerről indulva 1 millió 200 ezer forintért, étkezőgarnitúrája 200 ezerről indulva 1 millió 800 ezerért, íróasztala ugyaninnen indulva 900 ezerért kelt el.

“Volt már aukciónk Sólyom László személyes gyűjteményéből és az Iparművészeti Múzeum régi tárlatából is, de az, hogy egy ilyen ismert és elismert személy tárgyaiból szerveztünk aukciót, nálunk is kiemelkedő esemény” – mondja Nagyházi Lilla, a Nagyházi Galéria irodavezetője két korty víz között, a maratoni aukció őt is kimerített, de azt még elmondta, hogy szeptember elején kereste meg a galériát Vajna Tímea és bár remélték, hogy elkelnek a Rambo-kések, kiemelkedően sikeresnek tartják az aukciót a gyorsan pörgő licitlépcsők miatt.

Az esemény utolsó perceit még feldobta két filmrajongó hosszú küzdelme a dvd-gyűjteményekért, de a terem feltűnően kezdett kiürülni. Közeledve a hat órához, a kasszánál és a csomagolónál hosszú sorok, a távozók pedig hónuk alatt viszik haza a buborékcsomagolt, egykor Andy Vajna házát díszítő lámpákat, festményeket, szivartartókat, filmplakátokat.

Miért lett árverés?

Vajna Tímea november elején élő műsorban – az egykor néhai férje érdekeltségébe tartozó TV2-ben – jelentette be, hogy így fog megszabadulni Andy Vajna vagyontárgyai jó részétől. Az aukció tételeit saját maga válogatta össze, döntését pedig azzal indokolta, hogy túl sok minden emlékezteti a közös életükre, az autót pedig nem tudja fenntartani.

A filmes szakma és a közvélemény is ellenszenvvel fogadta a fajsúlyos gyűjtemény aprópénzre váltását azért is, mert a felsorakoztatott tételek szinte mindegyike – de a filmes relikviák biztosan – múzeumi értéket képviselnek.

Három hónapig látogatható is volt részben ugyanezekből a darabokból egy életműkiállítás Hongkong-Los Angeles- Budapest címen.

Ahogy a G7.hu korábban megírta, fontos ok lehet az árverésre, hogy Tímea nem tudja, mikor jut hozzá az örökségéhez. A Vajna céges érdekeltségeit összefogó vagyonkezelőben, az AV Investmentsben létrehoztak egy tanácsadó testületet, amelynek teljes rálátása van arra, mi történik a cégbirodalomban. A vezetői testületben továbbra is Kovács Andrea, Vajna bizalmasa és Samuel Russel Falconello maradtak, akiknek aláírása minden céggel kapcsolatos tevékenységhez szükséges, így az örökléshez is. Vajna Tímea ráadásul épp az USA-ban van, egy évig pedig nem is hagyhatja el az amerikai állampolgársági eljárás részeként.

Vajna vagyona

Amit biztosan tudunk, hogy Vajna Tímea házastársként 1/1-ed arányban jogosult Andy Vajna AV Perfect nevű 123 millió dollár (37 milliárd forint) értékű cégére. Ennek oroszlánrészét a kaszinós cégek jelentik, gyakorlatilag a komplett budapesti szerencsejátékpiac, hiszen az állam koncesszióként
Vajnának adta a jogot, hogy kaszinót nyisson, a játékgépeket pedig minden más helyről kitiltották. A Forbes idén 28 milliárd forintra becsülte a Las Vegas kaszinók mögötti cégek értékét. Biztosan nem része az örökségnek a TV2 médiaportfóliója, amit idén májusban vett meg Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki Mészáros Lőrinc üzleti köréhez tartozik, tagja Mészáros tőzsdei befektetési holdingjának, az Opus Global igazgatóságának is. A TV2 az első befektetése a média területén, amit Andy Vajna már 2016-ban értékesített egy ismeretlen cinkotai nőnek, innen került a második számú kereskedelmi tévé Vidáékhoz.

Andy Vajna a Forbes tavalyi listáján 67,3 milliárdos vagyonnal szerepelt, a szerkesztőség a napokban zárja a friss összeállítást, mely december végén jön ki.

Hozzászólások lezárva.