Nem csak fapadossal megyünk nyaralni a járvány után

Lufthansával, Air France/KLM-mel vagy British Airways-zel a tengerpartra? Korábban sem volt ez lehetetlen, de ezek a hagyományos üzleti modellben működő nagy légitársaságok mégsem elsősorban arról voltak híresek, hogy a hálózatukat és a jegyáraikat a nyaraló (vagy télen a síelő) európai családok igényei szerint tervezték volna. Európában a vakációs utazásokhoz vagy a hétvégi városlátogatásokhoz jellemzően inkább a fapados járatokat vették igénybe az utasok.

A jövőben azonban ez megváltozhat.

A járvány teljesen új helyzetet teremtett a légi iparban, és míg korábban lehetett arra számítani, hogy egyszer visszatér minden a régi „normalitásba”, ma már sokkal inkább úgy látják, hogy új korszak kezdődik. Valószínű, hogy a poszt-koronavírus időszakban már nem lesz akkora kereslet a nagy európai elosztóközpontok közötti járatok iránt, mint korábban volt.

A távmunka és főleg a távolról való együttes munka meglehetősen sok hivatalos személyes találkozót virtualizál, ezért egyszerűen nem utazik majd hivatalos ügyekben annyi ember. Hosszú távra ugyan nehéz ma még tervezni, de rövid- és középtávon mindenképpen az üzleti jellegű utazások nagyon lassú helyre állásával számolnak csak, nem is beszélve a business class szolgáltatásról.

A mediterrán térségbe, a meleg tengerpartokra való leugrás lehetőségét a fapadosok teremtették meg, ám ahogy a CNBC-nek nyilatkozó légitársasági cégvezetők mondják, erre a piacra fog ráugrani a Lufthansa és a British Airways is.

Arra számítanak, hogy amint megkezdődik a nyugat-európai országokban az utazási korlátozások enyhítése, hirtelen óriási lesz a kereslet a szabadidős utazások iránt. Emberek millió vannak már egy éve korlátozva az utazásaikban, és ha megnyílik akár a legkisebb rés is a rendszeren, mindenki rohan majd nyaralni, mert annyira ki van éhezve az utazás iránt.

Csakhogy a hagyományos légitársaságok sem a repülők méretét, sem azok belső elrendezését nem a nyaralókhoz szabták, ami azt is jelenti, hogy a régi formában nem tudnak versenyképesek lenni a fapadosokkal.

A gépek első soraiban kialakított business class és prémium vagy első osztályú székek egy nyaraló család számára nem kínálnak megoldást, főleg nem kedvező áron. A fapadosoknak jellemzően nincs törzsutasprogramjuk, és most a hagyományosok sem tudnak ezzel mit kezdeni.

A székezéssel még valamennyire lehet gyorsan variálni, ám a flottákat nem lehet egyik napról a másikra átszabni. És mégis ez várható, mert a nagy európai légi cégek bizonyos fokig kisebb repülőgépekre, és sűrűbb székezésre fognak átállni.

A Lufthansa például a héten be is jelentette, hogy megválik az A380-as óriásgépeitől. Az A380-as sok más légitársasághoz hasonlóan a Lufthansánál is ikonikus modell volt a járvány előtt, a németeknél 509 utasra van székezve a gép, amelynek a főbb reptereken külön fogadóegységeket is építeni kellett.

A Lufthansa flottájában jelenleg 14 A380-as gép van, ezek sorsáról pillanatnyilag csak annyit lehet tudni, hogy hatot biztosan visszaadnak az Airbusnak. A cég azt mondja, hogy 2021 még annyira sem indul jól, mint tavaly gondolták, az előrejelzésük szerint idén a 2019-es forgalom 60 százalékát kellett volna elérniük, ma már azonban csak 40-50 százalékra számítanak.

A légitársaságok, ahogy arról korábban is írtunk, minden követ megmozgatnak azért, hogy minél hamarabb legyen európai uniós „vakcinaútlevél”. Nemzetközi szervezetük, az IATA egyrészt részt vesz az uniós egyeztetéseken, másrészt nem vár a brüsszeli döntésekre, hanem elkezdett fejleszteni egy olyan egységes digitális környezetet, ahova fel lehet majd tölteni az utasok egészségügyi adatait.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégiscsak lehet ebből külföldi nyaralás idénA mediterrán országoknak gazdasági élet-halál kérdés, hogy lecsapjanak azokra, akik be vannak oltva, és mennének nyaralni.

Vállalat Világ Air France – KLM British Airways légitársaságok Lufthansa nyaralás turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Hozzászólások lezárva.