Negyvenötmilliárdos támogatást kapnak a falvak kisboltjai

Több száz kisbolt részesülhet abból a 45 milliárd forintos támogatási forrásból, amelyet múlt csütörtökön jelentett be a kormány a Magyar Falu program részeként. A pályázat részleteiről, hogy ki, milyen jogcímen, milyen feltételekkel, mekkora összeget igényelhet, és ezért milyen kötelezettségeket kell vállalnia, arról Gyopáros Alpárral, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossal készített interjút a Magyar Nemzet.

A kormány 45 milliárd forintos támogatásának a célja, hogy a kétezer fő alatti településeken megmentsük a még működő kisboltokat, és hogy ahol nem működnek ilyen üzletek, ott új, vagy már meglevő vállalkozások élelmiszer jellegű boltot nyissanak

– mondta Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek.

A támogatásnak az is célja, hogy az elérhető szolgáltatások mint, a gyógyszertáron kívül is forgalmazható, engedélyezett, vény nélküli gyógyszerek kiadása, valamint a postai szolgáltatások, illetve a közösségi tér biztosítása egy helyen lehetővé tudja tenni az üzlet fenntartója – írja a hírportál.

(Illusztráció) Fotó: Teknős Dominik

Többek között a szolgáltatások bővítésére is fordítható a támogatási összeg.

Pályázni egyéni vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak vagy szövetkezeteknek lehet majd, támogatást olyan igénylő kérhet, aki kétezer fő alatti településen napi fogyasztási cikket forgalmazó üzletet üzemeltet, vagy olyan településen vállalja kisbolt nyitását, ahol ilyen nem működik. A pályázatokat a Magyar falu programban hirdetik ki. Nyertes pályázat esetén a támogatási összeget előlegként fizetik ki – mondta a kormánybiztos a portálnak.

Pályázni lehet majd épület külső és belső felújítására, bővítésére, akadálymentesítésére legfeljebb ötvenmillió forintig, nyolcvanszázalékos támogatási intenzitással.

Emellett lehet forrást igényelni arra is, hogy az üzleteket korszerű berendezésekkel szereljék fel, ide értve a kérelemben vállalt egyéb szolgáltatások folytatásához szükséges eszközöket is, például gyógyszerárusításhoz zárt szekrényt, vagy bútorzatot.

Az eszközbeszerzés a boltok felszereltségének javítására is igényelhető, például polcrendszer, pénztárgép és hűtő beszerzésére. Ezen jogcímen legfeljebb 12 millió forint igényelhető, 75 százalékos támogatási intenzitással – mondta a politikus.

A pályázó meg is vásárolhatja az üzlet működését biztosító ingatlant, erre maximum ötmillió forintot lehet igényelni, ötvenszázalékos támogatási intenzitás mellett.

Lehet továbbá pályázni a foglalkoztatáshoz igazodó működési támogatásra is, az üzletben foglalkoztatott személy, illetve személyek munkabérének munkáltatót terhelő járulékainak megfelelő összeg megfizetéséhez. Ezt akár öt éven keresztül biztosítja a támogatás rendszere azzal, hogy minden évben kérelmeznie kell a kedvezményezettnek, és akkor jogosult rá, ha a támogatással érintett álláshelyet betölti. Az első két évben maximum két alkalmazottra kérhető a bértámogatás, ezt követően egy alkalmazottra – mondta Gyopáros Alpár.

A forrás több tevékenységre is igényelhető egyidejűleg, így akár 66 millió forint maximális támogatásban is részesülhet egy-egy üzlet.

A kérelmeket üzletenként lehet igényelni, így ha egy vállalkozás több kistelepülésen is tart fent kisboltot, akár mindegyikre kérhet támogatást. Természetesen ebben az esetben a támogatási összegek megállapításakor figyelemmel kell lenni az uniós szabályok alapján adható támogatási jogcímek szabályaira, azaz a maximum adható összegekre – tette hozzá a kormánybiztos.

Ha egy egyéni vállalkozó, gazdasági társaság vagy szövetkezet pályázati forrást nyer, akkor öt évig üzemeltetnie kell a kisboltot az adott településen.

Emellett meghatározzák azokat az alapvető fogyasztási cikkeket, amiket a nyertes pályázónak forgalmazni kell. Sőt, ha a támogatással azt is vállalta, hogy egyéb szolgáltatást nyújt, úgy ezt is biztosítania kell, amíg a külön szerződés ezt meghatározza – írja a lap.

A 45 milliárd forintos keretösszegű pályázat összesen 2379 települést érint, ebből több mint háromszáz olyan községet, ahol már nem működik kisbolt.

Amennyiben minden üzlet a maximális támogatási összeget igényli, ebben az esetben körülbelül hétszáz kisbolt támogatása oldható meg. Valószínűsíthető azonban, hogy az átlagos támogatási összeg tízmilliós nagyságrend körüli lesz, ez esetben akár még több kisboltot tudunk támogatni – írják.

Hozzászólások lezárva.