Négy éve nem sikerül rendezni a fővárosi roma “fantomiskola” ügyét

„Folyamatban lévő ügyről a NAV nem hozhat nyilvánosságra részleteket” – közölte az adóhatóság a hvg.hu Európai Roma Nemzetiségi Szakgimnázium (avagy korábbi nevén: Európai Üzleti Polytechnikum) kapcsán feltett kérdéseire. A jelek szerint nem kapkodják el a dolgot, a költségvetési csalás gyanújával indított eljárás ugyanis 2015 óta, vagyis négy éve van folyamatban. A csalási ügybe keveredett iskola egyébként 2018 őszén bezárt.

Csóka János Pál, a volt oktatási intézmény fenntartója, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) elnöke úgy tudja, a NAV senkit sem hallgatott meg az iskola vezetéséből. Az önkormányzat pedig egész biztosan semmilyen megkeresést nem kapott a NAV-tól.

Az iskola utolsó igazgatója, Purebl Balázs a hvg.hu-nak azt mondta, ő már nem nyilatkozhat az intézmény ügyeit érintő kérdésekben, erre csak az FRNÖ jogosult.

Csóka János Pál
©

Alapítványiból lett önkormányzati

Az iskolát 1991-ben alapították, és jó ideig alapítványi fenntartásban működött, az FRNÖ pedig 2014 őszén vette. Az átvételkor már a korábban egyházként, majd vallási egyesületként működő Szeretet Szövetség működtette az intézményt. Az átvételt még az FRNÖ akkori vezetője, Makai István szorgalmazta.

Az átadás-átvételkor derült ki, hogy az iskola csaknem 15 millió forintos bérletidíj-tartozást halmozott fel. Hogy elkerüljék a további meglepetéseket, 2015 tavaszán a roma önkormányzat vizsgálóbizottság létrehozásáról döntött. A bizottság elnöke Farkas Vilmos lett, aki a Vasárnapi Híreknek azt állította: minél lejjebb ástak, egyre több furcsaság és egyre nagyobb tartozás derült ki. Az iskola gazdálkodását könyvvizsgáló céggel világíttatták át, a vizsgálat során született jelentés nem csak a bérletidíj-tartozást tárta fel, hanem egy további, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek ki nem fizetett, mintegy 12 milliós tételt is. Kiderült az is, hogy az iskola számviteli politikája hiányos volt, gazdálkodási szabályzattal nem rendelkezett, összességében pedig azt is megállapította a jelentés, hogy az intézmény „kozmetikázta” a mérlegét.

Az iskola épülete 2012-ben
©

Farkas azt is furcsának találta, hogy amikor a bizottság kiment az intézménybe,

mindössze egyetlen osztályt találtak, 16 tanulóval, miközben papíron több százan jártak az iskolába.

2015 nyarán az FRNÖ elnöke lemondott – Farkas szerint nem függetlenül az iskolabotránytól –, ekkor került Csóka az FRNÖ élére.

Közben az iskolában igazgatóváltás is történt: 2015 februárjában a távozó vezető helyére a fenntartó önkormányzat az iskola addigi jogi igazgatóhelyettesét, Purebl Balázst nevezte ki. Mint arra utóbb a fővárosi Kormányhivatal felhívta a figyelmüket: jogsértő módon, mert nyílt pályázatot kellett volna kiírni, ezért felszólította az önkormányzatot, hogy a törvénysértést szüntesse meg és írjon ki pályázatot.

Az iskola épülete 2018-ban
©

Sok tartozást hagyott maga után

Az iskola végül 2018 őszén bezárt, ezt Purebl Balázs a 24.hu-nak azzal indokolta, hogy a Magyar Államkincstár “eltérő jogértelmezése miatt” 2018 januárja óta nem kapta meg az iskola a diákok után járó állami normatívát. Emiatt az iskola teljes személyzete (beleértve a tanárokat, az igazgatót és a portást) nem kapott fizetést. Így – mint mondta – egyébként sem tudták volna az iskolát tovább működtetni, tehát javaslatára bezárta azt az FRNÖ. Csóka János Pál akkori nyilatkozata szerint az iskolának az alábbi tartozásai voltak:

  • 14 millió forint a Fővárosi Önkormányzat felé.
  • 6,5 millió forint további adósság a bérleti díj meg nem fizetése miatt (szintén a fővárosnak).
  • Jogerős ítélet alapján több mint 10 millió forint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE).
  • Ismeretlen összegű adósság legalább 10-15 tanár felé.

Ezek az ügyek mind a mai napig nem zárultak le. Az államkincstártól azóta sem kapták meg az iskola és az FRNÖ álláspontja szerint elmaradt normatívát – tudta meg a hvg.hu Csókától. Az FRNÖ továbbra is tartozik a fővárosi önkormányzatnak, ennek rendezéséről „tárgyalások zajlanak”. A tárgyalások tényét a fővárosi önkormányzat megerősítette, annyival kiegészítve, hogy a tartozás összege egész pontosan 23 205 768 forint, és technikailag nem az önkormányzat, hanem annak költségvetési szerve, a Mozaik Gazdasági Szervezet felé áll fenn.

©

A roma önkormányzat szerint nem rájuk tartozik

Ami az NKE-t illeti, az iskola többszöri fizetési felszólítás ellenére sem teljesítette fizetési kötelezettségét, ezért az NKE megindította a végrehajtási eljárást, amely jelenleg is folyamatban van – közölte az egyetem. Az NKE „további lépéseket a végrehajtási eljárás eredményének függvényében tesz majd”.

Ahogy a dolgok állnak, az NKE még sokáig futhat a pénze után, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha hozzájut. A Közszolgálati Egyetem ugyanis még az Európai Roma Nemzetiségi Szakgimnázium jogelődje, az Európai Üzleti Polytechnikum Gimnázium és Szakképző Iskola ellen indított és nyert pert, amelynek fenntartója a Szeretet Szövetség volt. Az iskola azonban bezárása előtt átkerült az FRNÖ fenntartásába, az FRNÖ viszont nem ismeri el, hogy a tartozást megörökölte volna. „Az FRNÖ-nek nincs és nem is volt tartozása az NKE felé. Az előzőek ellenkezőjének állítása valótlan, rágalmazók és jóhírnév sértők, amellyel szemben az FRNÖ jogi eszközökkel lép fel” – közölte az FRNÖ elnöke.

Csóka nagyjából ugyanezt állítja az iskola volt tanáraival kapcsolatban (beleértve azt is, hogy jogi eszközök bevetését helyezi kilátásba velük szemben). Szerinte nekik munkáltatójuk, az iskola tartozik, nem pedig az FRNÖ. Úgyhogy a volt tanárok se számíthatnak semmi jóra, egyszerű menetre biztosan nem.

Hozzászólások lezárva.