Most dől el a vidék sorsa, ezermilliárdok érkeznek – De mire készül a kormány?

Méretéből fakadóan a következő évek meghatározó gazdaságtámogató fejleménye lesz a hatalmasra duzzasztott vidékfejlesztési program, amelyről a kormánydöntés meg is született és a rendelet meg is jelent. Mit is jelent mindez, mi változik? Mennyivel több pénzre számíthatnak az érintettek, milyen időtávon, mikortól?

A vidékfejlesztési programokban eddig Magyarország 15 százalékos társfinanszírozási arányt vállalt az EU-tól érkező összeg mellé. Ez az állami költségvetés számára rendszerint kedvező volt, nem terhelte meg ugyanis különösebben, viszont mégiscsak kiegészítette a magyar állam, így az előző hétéves uniós ciklusban ez az összeg 1000 milliárd forint körül volt. A januárban megjelent rendelet lényege, azon túl, hogy a vidékfejlesztési alapból 25 százalékot áttesz a kormány a garanciaalapba, hogy az eddigi 15 százalékos társfinanszírozási arányt az új uniós ciklusban 80 százalékra emeli a kormány.

Ezzel az egyetlen döntésével a következő hét évben 3815 milliárddal több pénzt juttat a kormány a vidékfejlesztési célokra.

Ez már az idei évben is így működhet, annyi megjegyzéssel, hogy még a régi Közös Agrárpolitika szabályai mentén, de már új forrásokból. A 2027-ig kiosztható agrárpénzek volumene 7500 milliárd forintra növekszik, ami ugrásszerű növekedés.

Milyen szándékok húzódnak meg a kormány óriási pénzeket megmozgató döntése mögött?

Egyszerre van ebben a döntésben gazdaságszerkezet-átalakítási szándék, vidéki népességmegtartó szándék, és természetesen politikailag is fontos a vidék szerepe, az élhetőséget javítani kell. A kormányzat felismerte, hogy a vidék nagyobb léptékű fejlesztésre szorul, meg kell szólítani ezt a kört. Azt is érdemes felidézni, hogy a magyar gazdaságot mindig az a vád éri, hogy autóipari beszállítói és ahhoz kapcsolódó körtől közvetlenül 20, közvetetten talán már a 30 százalékban is függ. Közben van a magyar mezőgazdaságnak egy 5 százalékos részaránya a GDP-ben, ha ehhez hozzászámoljuk az élelmiszeripart, a kiszolgáló ágazatokat, inputanyagot, kereskedelmet, akkor már eléri ez az arány a 10 százalékot.

Fotó: Portfolio – Szabó Balázs/kepszerk.hu

Ez még így is kevés?

Nem, ezzel az arányszámmal nekem nincs bajom. Más fejlett gazdaságokban sem képvisel nagyobb szerepet a gazdaságon belül a mezőgazdaság. Elsősorban nem a mezőgazdaságnak kell húznia a magyar GDP-t. Egyébként a bankoknál legalább másfélszeresen felülreprezentált az ágazat finanszírozása, 15 százalékos részarányt képvisel az élelmiszergazdaság, ez is azt bizonyítja, hogy egy jó megtérüléssel rendelkező ágazat.

Van más európai uniós tagállam, ahol szintén emelték a tagállami részarányt a vidékfejlesztési források esetében?

Lengyelországot emelem ki.

Akivel csak agrár témában készítünk interjút, mindenki Lengyelországot említi meg elsőként.

Nem véletlenül.

Az elmúlt 15 évben a lengyel mezőgazdaság elszáguldott mellettünk.

Egyébként ők a 15 százalékos nemzeti társfinanszírozási arányt 37 százalékra emelték, elsősorban a beruházásokra helyezték a hangsúlyt. Nyilván sok szempontból más a lengyel agrárium, sokkal nagyobb például a szövetkezési hajlandóság.

Ez a történelmi tapasztalatokra vezethető vissza alapvetően?

Igen, hiszen nem voltak tsz-ek. Emellett az elmúlt években rengeteg forrás és tudás áramlott a lengyel mezőgazdaságba, részben Nyugat-Európából. Ráadásul a magyarnál jóval nagyobb, negyvenmilliós piacról beszélünk. Idehaza pedig mindig azt nézem, hogy mennyit adok fel az önállóságomból, nem pedig azt, hogy mennyit nyerek a szövetséggel. De említhetném nagyon jó példaként az Egyesült Államokat, ahol csak egy leegyszerűsített példaként, 7-8 termelő közösen vesz egy betakarítógépet. A legfontosabb, hogy a gépnek optimális időben kell optimális helyen lennie, és minden évben máshoz ér oda optimális időben a gép. A gazdák létrehoznak egy közösségi kockázati alapot, amibe mindenki befizeti az éves eredményének egy részét. Ez jóval kevesebb, mint egy saját gép éves fenntartási költsége és amortizációja. Minden évben más szenved el veszteséget amiatt, hogy az adott évben nem nála volt optimális időben a gép, de ezt a veszteséget az alapból pótolják. Egy településen azt is összehangolják, hogy milyen vetésszerkezettel dolgoznak az adott évben. Emellett ugyanúgy magántulajdonban van a föld, a vállalkozás, de nagyjából együtt mozog az a térség. Egyszerre tudnak gyomirtózni, vegyszerezni, betakarítani, és ez sokkal hatékonyabbá teszi a folyamatokat.

A magyar agrárium messze van ettől?

Nagyon. Nálunk még mindig sakktáblaszerű kis parcellákat látni. Nincs együttműködés. Ebben szerepet játszik az is, hogy a normatív támogatás miatt nagyon magas a szántóföldi növénytermesztés jövedelmezősége, óriási likviditásbőség van a területen, ezért nincs kényszerítő erő az együttműködésre. Ha a normatív támogatásokat megszüntetnék, akkor eljönne ez a kényszerállapot.

A magyar mezőgazdaság 700 milliárdos megtermelt profitjából 500 milliárd támogatásból származik.

Tehát az ágazat egésze kevés üzleti eredményt termel, az állattenyésztési része még kevesebbet. Ha ez eltűnne, muszáj lenne több eredményt termelni.

Hogyan lehetne ezt elérni? Milyen motiváló tényezők jöhetnek szóba?

Hatékonyságnöveléssel, szövetkezéssel, integrációval. Feltettem azt a kérdést a tavalyi Agrárszektor Konferencián, hogy melyek a magyar élelmiszer-gazdaság legfontosabb kihívásai. Kilencet azonosítottunk. Inputanyag-függőség, logisztikai gyengeségek, a szaktudás hiánya a termelés minden szintjén, az integráció hiánya az egyes termékpályákon, az alacsony feldolgozottság, volumen és hatékonyság, a versenyképes hazai kiskereskedelmi láncok hiánya, a termelői ár nagy volatilitása, a jövő élelmiszerének előállítása a múlté helyett, valamint, hogy

a támogatási források elosztása történik azok befektetése helyett.

Az első három a szavazatok alapján a szaktudás hiánya, az alacsony feldolgozottság, volumen és hatékonyság valamint a támogatási források befektetések helyett történő elosztása volt. A válaszadók fele ezeket a problémákat jelölte meg. Ismerjük tehát a gondjainkat, azonban az elmúlt 30 évben nem tudtunk ezeken a területeken eredményt elérni, nem volt kellő akarat a változáshoz. Ennek oka részben az lehet, hogy bár jó komparatív előnyeink vannak, azonban nem tettünk semmit azért, hogy ebből az előnyös helyzetünkből jól jöjjünk ki.

Belekapaszkodnék akkor ebbe az egyik kihívásba, miszerint a támogatásokra nem befektetésként tekintünk. Főleg annak fényében érdekes ez az állítás, ha abból indulunk ki, hogy a következő 7 évben soha nem látott pénzeső zúdul a magyar vidékre. Mi lesz a garancia arra, hogy ténylegesen úgy tekintsenek ezekre a forrásokra, mint befektetésre?

Bizonyos szempontból történelmi pillanatnak vagyunk a szemtanúi,

mert a komparatív előnyeinket valódi előnyökké akarjuk alakítani. Ennek kapcsán nem árt leszögezni, hogy

amit ma befektetünk, az csak 5-10 év múlva hoz igazán eredményt.

A befektetni ráadásul komplex stratégiával kell. A fő üzenetem a piacnak most az, hogy a 21. században nincs olyan, hogy mezőgazdaság és élelmiszeripar. Élelmiszer-gazdaság van. A kettő egymástól nem elválasztható, csak egyben, szakértői alapon lehet jól kezelni. Ahhoz, hogy ez jól működjön, a lánc minden elemének a helyére kell kerülnie.

Vagyis most az első építőkocka, a sokkal nagyobb forrás került a helyére.

Igen, óriási lépés, hogy a kormány ekkora pénzt tesz ide, de önmagában nem elég. Stratégia kell. Amikor jött a 2008-as válság, a „bezzeg Írország” az elsők között omlott össze, mert nem termelő beruházásokra költötte el az uniós pénzeket, hanem utakba, szökőkutakba, alagutakba. Ezek is kellenek, de ez sérülékennyé tette őket. Látni kell, hogy a magyar élelmiszer-gazdaságnak óriási a külső függősége, mind a két végén. A magyar agrártermelés nagyjából hazai kézben van. De az inputanyagoldal, valamint az output oldala nincs. Ami pedig hazai kézben van, az vagy kicsi vagy nem hatékony.

Az outputoldal esetében a kiskereskedelmi szektorról beszélünk?

Igen. A kiskereskedelemről tudjuk, hogy egy tűpontos, folyamatvezérelt gondolkodást feltételez. Valamiért ez a magyar cégeknél nincs meg. Elsősorban logisztikai tudáshiányról beszélek. Látjuk a külföldi láncokat, hogy valamit jobban tudnak. Pontosabban megtervezik és megszervezik, hogy mennyi idő alatt végezzek a boltban. A készletkezelési problémák, az alapanyag-beszerzési problémák, az élelmiszer-előállítókkal és a mezőgazdasági termelőkkel való viszonyrendszer problémái, ezek nagyon fontos szempontok. Az élelmiszeripar problémáját is beazonosítottuk, az a gond, hogy nem tud beszerezni nagy mennyiségű, egységes, homogén alapanyagot a termeléséhez. A kiskereskedelem komoly követelményeket támaszt a mezőgazdasággal szemben a fogyasztók igényein keresztül. Az élelmiszeripar azt mondja, hogy ki akarom szolgálni a kiskereskedelmi láncokat, ezért az elvárásokat tovább nyomja. Az az elvárás, hogy a paradicsom mindennap ott legyen a polcokon, a hús friss legyen mindennap. Mert ha egyszer feltetted az étlapra azt a speciális bélszínt, akkor annak ott kell lennie.

Fotó: Portfolio – Szabó Balázs/kepszerk.hu

Beszéljünk akkor kicsit az inputoldalról, ezen a téren mit látnak?

Egyértelmű trend, hogy szinte minden sikeres élelmiszeripari vállalkozás maga alá húzza az alapanyag-előállítást. Egy vágóhíd például azt tapasztalja, hogy jön is a vágóállat határidőben, meg nem is, egyik nagyobb, a másik kisebb, az egyik kövérebb, a másik termelő most nem tud szállítani. Ez nem fenntartható. Ezért maga alá szervezi az egészet, és az élelmiszeripari vállalkozás adja az alapanyagok többségét saját magának. Kockázatokat kezel, mint egy bank.

Ettől aprózódik szét a rendszer? Ettől nem lesz hatékony?

Így van, mindenki önállóan akar boldogulni. Ez is az integráció hiányára, a szövetkezeti hajlandóság hiányára utal. Sajnos

a szövetkezések egy része a támogatások lefölözésére szolgál, ahol egy nagy helyi szereplő maga köré gyűjt több kisebbet,

és azt mondja, hogy én megszervezem nektek az integrációt, és mindenki kap ezért öt év támogatást. Az egy nagy visz mindent, a többi csak csapódik, és semmilyen előnye nincs belőle.

A járvány sok szempontból felértékelte az ellátásbiztonságot. Ez is lehet egy szándék a kormányzati döntés mögött?

Stratégiai ágazattá kezd válni a világban az élelmiszeralapanyag-termelés. Van egy világkereskedelmi tendencia, ami afelé mutat, hogy az ipari eredetű termékeinket értékesíteni tudjuk a világban, erről tárgyalnak a nagy világgazdasági szereplők. Ennek az egyik ára lehet, hogy a mezőgazdasági termékeket be kell engednünk Európába. Észak- és Dél-Amerikában nálunk hatékonyabban állítanak elő, alacsonyabb minőségi sztenderdek mellett bizonyos tömegtermékeket, ezeket be kell engednünk, cserében a világpiacra tudjuk vinni az ipari termékeinket. A mezőgazdaság ennek a kárát látja, mert a saját sorsa kikerülhet a kezéből.

Jól értem, hogy azt mondja, hogy a globális játékosok kellékei lehetünk?

A mezőgazdaságot rángatják más játszmák keretében. Nem szabad megfeledkeznünk a környezetvédelmi szempontrendszerről sem, melynek keretében azt állítják, hogy hogy a mezőgazdaság az egyik legnagyobb szennyező. Ez azonban így leegyszerűsítve nem igaz. Azt támogatnám, hogy az élelmiszeralapanyag-előállítás volumenét lehetne úgy csökkenteni, hogy a modern világban ne pazaroljuk el az élelmiszerek egyharmadát. Nem az a válasz, hogy ne együnk húst, hanem hogy ne együnk mindennap húst. Kerülni kell a közhelyeket és az általánosításokat. Ami igaz vád, azt fel kell ismernie a mezőgazdaságnak, és kezelnie kell tudni. Egy egységnyi erőforrásból nagyobb hozamot kell előállítania, tudatosan csökkenteni az ökológiai lábnyomát.

A szándék tehát a vidékfejlesztési források átalakítására megvan, hogyan tovább?

Megint Lengyelországra hivatkoznék.

Lengyelországban gyakran megkérdezik a bankok szakértőit a döntéshozók, hogy ők mit finanszíroznának szívesen.

A banki kockázat lényege, hogy a hitelekben megtestesülő forrásokat vissza kell tudnunk fizetni a betéteseknek, befektetőknek. Ez egy sokkal direktebb megközelítést igényel, megtérülést, kockázatokat, jövedelmezőséget értékelünk. Fontos szempont lenne, hogy ahol szakértők vannak erre, kérdezzék meg, itt vagyunk, állunk rendelkezésre, vannak ötleteink. Ezenfelül

ma még nem látjuk, hogy a jelenlegi az intézményrendszer hogyan fogja lekezelni ezeket a beruházási forrásokat.

A jelenlegi döntéshozatali folyamat sokszor nem elég gyors és nem elég egyszerű. Gyakran csak évek alatt születik meg egy támogatási döntés.

Ha pedig az eddigi pénzek sokszorosát ki akarja fizetni az ország, akkor már csak emiatt is nagyobb tempó lenne szükséges, ha jól értem.

Így van. A következő másfél évben például el akarunk költeni még 1500 milliárd forintot vidékfejlesztésre. A beruházás támogatásáról szóló döntés késése pedig oda vezet a gyakorlatban, hogy egy-egy projekt üzleti oldala borul. Addigra a gazdasági körülmények megváltoznak, árak elszállnak, az igények megváltoznak. Nem tervezhető sem az ügyfélnek, sem a kivitelezőnek, sem nemzetgazdaságnak az ilyen működés, ráadásul ezzel a döntés ideje alatt az árváltozásokkal a támogatás intenzitása is alacsonyabb lesz.

Egy ekkora pénzösszegben a bankszektor is meglátja a fantáziát gondolom. Látványos állománybővüléssel kalkulálnak?

Banki oldalról jelen pillanatban 1400 milliárd az agrár-élelmiszeripari hitelállomány volumene, és ha beindul a vidékfejlesztési pénzek ilyen fokú lehívása, ez 5-6 év alatt megduplázódhat.

A bankok sorban állnak az agrárügyfelekért. Mert jó az ágazat, van benne potenciál. Ez óriási hitelpiaci robbanást okozhat. A Takarékbanknak a mezőgazdaságban 24 százalékos piaci részesedése van. Ezzel a teljesítményünkkel az első háromban vagyunk, és ez az első három bank adja a magyar agrárium finanszírozásának a 65-70 százalékát.

Ha azt mondják, hogy lenne pár javaslatuk a források kiosztásánál, mi lenne az elsődleges fontosságú?

Hatékonyabban kellene érvényesülniük agrárközgazdasági szempontoknak makro- és mikroszinten a pénzek odaítélésében, figyelembe véve többek között a méretgazdaságosságot, s azt, hogy hol és hogyan hasznosul a legjobban a beruházás. Az így megvalósuló jó befektetéseket mi pedig segíteni tudjuk a még mindig történelmileg alacsony kamatszínvonalú kölcsönnel. A bank egy egyedi ügyben is képes meghozni egy hiteldöntést két hónap alatt. Az lenne a cél, hogy ezt az egészet egy kicsit hangoljuk össze, az üzletszerű megközelítéssel hagyják jóvá a pályázatokat. Mi arra is készek vagyunk, hogy prescoringot végezzünk. Tavasszal Mezei Dávid kollégámmal végigjártuk az országot és a beadott pályázat melletti hiteligénylés megkezdése mellett érveltünk, amelyet követően a hiteldöntés már a pályázat elbírálásakor az ügyfél kezében lesz. Korábban kevésbé csináltuk ezt így, de tudomásul kell venni, hogy felgyorsult a világ. Aki gyorsan ad, az kétszer ad.

Fotó: Portfolio – Szabó Balázs/kepszerk.hu

Pénzbőség, pályázati rendszer, banki források, mondjuk, hogy kipipáltuk ezeket. Milyen hozzávalók vannak még a sikeres recepten?

Az ügyfelek többségének menedzsmentszemlélete még nagyon hiányos. Pályáznak, amire csak tudnak a plusz pénz érdekében. Projektszemlélet, üzleti szemlélet, megtérülés, ezt kell átvinni, és azt érzem a kormányzat részéről, hogy ebben partner. Még egy szempontot említek az általam hangoztatott szemléletváltás mögötti motivációhoz. Ha elmegyünk vidékre és körülnézünk, látni fogjuk, hogy 2-3 gazda műveli a község földjeit. Ez a vagyon az elmúlt 10-20 évben nagyon felértékelődött. Még az iparban is nagyon ritka az ilyen tőkeáttétel: van egy milliárdokat érő földvagyon, amihez mindössze 100-200 milliós árbevétel társul. Vidéken a földbirtokok képezik a legfontosabb erőforrást, a technológia miatt viszont egyre kevesebb ember megélhetését jelentik. Kérdés, hogy ezt szeretnénk-e, vagy inkább

véleményvezér, felvilágosult vállalkozókat szeretnénk látni, akik az épített és a természetes környezetet rendben tartják, munkát adnak az embereknek, akár üzletileg is sikeresek.

Szerintem ez utóbbi verzió jobb. Személyes tapasztalatunk van, ügyfeleinknél látjuk és nincsenek kevesen, hiszen 30 ezer számlavezetett vállalkozásunk van, hogy aki ott született a faluban, ott nőtt fel, ott vannak a földjei, esetleg látott egy kis világot, van elképzelése, az felkarolja a falut. Munkát ad az ott élő embereknek.

Ebben a folyamatban hasonlóképpen fontos építőkocka a tudás megszerzése, és így az egyetemi képzés erősítése?

Óriási szerepe van a képzésnek, és azt kell mondanom, ebben a tekintetben az utolsó utáni pillanatban vagyunk, az agráregyetemek 20 évvel járnak a gyakorlati mezőgazdasági termelés üzleti része mögött.

A magyar agrártársadalom 3 százalékának van felsőfokú végzettsége, 10 százalékának középfokú, az összes többi képzés nélkül gazdálkodik.

Nemrégiben készítettünk egy elemzést a holland mezőgazdaságról. Van 4-5 olyan szempont, amit érdemes megjegyezni. A holland mezőgazdaság egy hektárról tízszer annyi jövedelmet termel, mint mi. A mezőgazdaság hozzáadott értéke a háromszorosa a magyarnak, az élelmiszeriparnál ez nyolcszoros. A jövedelmezőség a háromszorosa, a jövedelemnek kétszer akkora részét költik beruházásra, és a legfontosabb, amit banki oldalon meg kell oldanunk, a tőkeáttétel. A magyar mezőgazdaság finanszírozása a kibocsátásához képest 20 százalékos, a hollandoknál 140 százalékos. Akkora a hit a mezőgazdaságban, hogy másfélszer annyi hitelt visz magával, mint a kibocsátása. A mai magyar kereskedelmi banki modellekkel ez megvalósíthatatlan. Általános, az iparági sajátosságokat figyelembe nem vevő mutatókkal ez nem fog menni. Ez kétféleképpen működhet. A szakértői agrár- és élelmiszeripari finanszírozási modellel, ami a teljes termékpályát átfogja, illetve

a kockázati tőkemodell fejlesztésével.

Jól értem, hogy a banki forrásnak szeretne vetélytársat az agrárium finanszírozásában?

A kockázati tőke nem versenyez a kereskedelmi banki finanszírozással, hanem kiegészíti azt. Az agrárium megérett a kockázati tőkére, tele van know-how-val, újítással, a generációváltás közepén van. Ma Magyarországon egymás után esnek be a cégtranzakciós ügyletek. Tovább terhelni azonban már nem lehet a céget, mert forgóeszközhitellel, beruházási hitellel rendelkezik, a cash flow-ja fogva van.

Ha Magyarország sokat akar még segíteni a mezőgazdaságnak, akkor agrárkockázati-tőkealapfinanszírozást dolgoz ki.

Egy problémát meg kell azonban oldani: a piaci alapú kockázati tőke általában szereti azt, ha a cégérték rövid időn belül hirtelen nagyot emelkedik. A földérték emelkedésén viszont már túlvagyunk.

Eddig szinte csak a hatalmas lehetőségekről és az óriási potenciállal kecsegtető változás feltételeiről beszélgettünk. Nem mehetünk el azonban az EU klímavédelmi elvárásai mellett. Ez milyen nehézségeket okozhat majd a magyar gazdáknak? Hiszen a források kiosztásakor ez is fontos szempont lesz.

Egyelőre nem, vagy csak részben tudni, milyen szempontoknak kell majd megfelelni, de az biztos, hogy komoly kihívásokat jelent ez idehaza. Nyilvánvaló, lesznek olyan szabályok, hogy támogatás csak annak a termelőnek jár, amelyik betart bizonyos környezetvédelmi szempontokat, szabályokat. Egyelőre azt látni, hogy az EU-ban egyre nehezebben fogadjuk el az új KAP-ot. A mezőgazdaság a világkereskedelmi tárgyalások része. Ez azért van, mert a mezőgazdaság akkora technológiai fejlődésen ment keresztül, hogy ma már nem kérdés az, ami a ’60-as években kérdés volt, hogy elő tudjuk-e állítani a megfelelő mennyiségű élelmiszert. Európa legtöbb országában már nincs agrárminisztérium, több helyütt a környezetvédelmi minisztérium része. Nagyon veszélyes játék. Persze azzal is tisztában kell lenni, hogy

ha így folytatjuk a föld elszennyezését, és semmibe vesszük a klímavédelmet, akkor nagyon súlyos problémákkal fogunk szembenézni. A mezőgazdasági termelés természetéből fakadóan fokozottan kitett a klímaváltozásnak.

Fotó: Portfolio – Szabó Balázs/kepszerk.hu
Hollósi Dávid

Takarékbank Zrt., ügyvezető igazgató, Takarék Agrár Üzletág

Diplomás gazdasági agrármérnökként és pénzügyi-számviteli szakemberként pályafutását a SAPARD Hivatalnál kezdte, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál folytatta, elsősorban agrár és élel

Tovább

Diplomás gazdasági agrármérnökként és pénzügyi-számviteli szakemberként pályafutását a SAPARD Hivatalnál kezdte, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál folytatta, elsősorban agrár és élel Tovább

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.