Minden, amit az elektromos töltési infrastruktúráról tudni kell

Csak az elkövetkező két évben több mint 250 új akkumulátoros és plug-in hibrid járművet mutatnak be, 2030-ig pedig akár 130 millió elektromos modell közlekedhet az utakon. Az elektromos modellek ugrásszerű növekedése mellett a töltési infrastruktúráról sem szabad megfeledkezni, hiszen a járművek számának emelkedésével a töltési hálózat fejlődésére is egyre nagyobb lesz az igény – ez pedig nem lesz olcsó, ugyanis 2020 és 2030 között a becslések szerint átszámítva akár 38-50 milliárd forintot kell befektetni az elektromos töltőállomások iránti globális kereslet kielégítésére.

A legfejlettebb elektromos piacokon – Kína; EU; Egyesült Királyság; Egyesült Államok – továbbra is a kereskedelmi töltőpontokra, valamint az otthoni töltési lehetőségekre a legnagyobb az igény. Az épületek elektromos infrastruktúrájának korszerűsítése nélkül azonban nem lesz elegendő hozzáférhető töltő a kereslet kielégítésére. További nehézségeket okoz, hogy az elektromos töltés nagyságrendileg megköveteli az épület elektromos elosztó rendszerének, valamint a helyi elektromos hálózat infrastruktúrájának gondos tervezését.

Járműtöltés integrálása az épület- és hálózati infrastruktúrába

Az elkövetkező öt évben az elektromos-eladások várhatóan legalább négyszeresére nőnek. A villamosenergia-elosztás szempontjából egy ekkora járműpark 2025-re 180-235 terrawattóráról, 2030-ra 525-770 terrawattórára növelné az éves energiaigényt. Ennek az igénynek a kielégítéséhez az ingatlantulajdonosoknak 2. szintű váltóáramú töltőket és egyenáramú gyorstöltőket kell telepíteniük otthonukban a következő évtizedben. Becslések szerint 2025-ig 22–27 millió kombinált töltőpont-egységre lesz szükség, 2030-ig pedig ez a szám az 55 milliót is meghaladhatja.

A töltés helye és a felhasznált villamos energia mennyisége egyaránt függ a vezetési szokásoktól, valamint az infrastruktúra elérhetőségétől – az otthoni töltés jelenleg a legelterjedtebb lehetőség. Azonban folyamatosan növekszik a nyilvános töltőállomások használata.

A jövőben számítani lehet a lakáskomplexumok, irodák, járműparkok, parkolók és kereskedelmi központok területén történő jelentős töltési fejlesztésekre. Emellett a kereskedelmi vállalatokról sem szabad megfeledkezni – a nagy flottaüzemeltetők várhatóan felgyorsítják majd raktáraik villamosítását, ugyanis az elektromos járművek hamarosan versenyképessé válnak a hagyományos járművekkel szemben.

Az elektromos járművek töltőinek „rejtett költségei”

A hardver, az áramelosztás, valamint a szoftver és szolgáltatások költségei messze meghaladják önmagában a töltőegység hardveres költségeit. A töltőegység költsége átszámítva akár 117 ezer forint is lehet az otthoni töltési pontok esetében; míg 700 ezer a nyilvános 2. szintű váltóáramú töltési pontok, és több mint 8 millió az egyenáramú gyorstöltők esetében.

Azonban akadnak további felmerülő költségek is. Az elektromos hálózat korszerűsítése abban az esetben elengedhetetlen, ha a helyszíni áramellátás nem megfelelő. Ahol ilyen jelentős hálózati frissítésekre van szükség, a helyi hálózat üzemeltetőjének a munka elvégzéséhez szükséges átfutási idők jelentős 12–18 hónapos késéseket okozhatnak, attól függően, hogy a munka milyen prioritások szerint történik.

Emellett a privát ingatlanok utólagos felszerelése is a felmerülő költségek közé sorolható. Ekkor az építési projektek költsége többszöröse lehet magának a töltőberendezésnek. Talán ennél is fontosabb, hogy ezek a költségek kiszámíthatatlanok, és gyakran a helyszín korlátaitól függnek, amelyek nem ismertek előre.

A tervezés az összköltség 2,5-5 százalékát; az elektromos szerelés és a helyszíni fejlesztések a költségek 15-30 százalékát tehetik ki. A hálózati díjak és az adat-lefedettség az összes előzetes költség jóval kisebb hányada. Nem beszélve arról, hogy a nyilvános töltők közvetlen fenntartása és működtetése is nehézkes lehet – a karbantartás, az ügyfélszolgálat és a számlázási tevékenységek közvetlen irányítása helyett sok épülettulajdonos a töltőhely-üzemeltetőkhöz fordul e szolgáltatások biztosítása érdekében.

Ezen körülményeket megvizsgálva kijelenthető, hogy jelentős beruházásokra van szükség mind a személyi, mind a flotta járművek villamosításához.

Különböző szervezetek koordinálása és bevonása

Figyelembe véve az eddig részletezett kihívásokat és költségeket, valamint a töltők integrálásának szükségességét a meglévő épület- és hálózati infrastruktúrába, az elektromos modellek bevezetéséhez lényeges állomások számának telepítése különféle szervezetek koordinációját és bevonását igényli.

Az épületfejlesztők és -tulajdonosok viselik a töltési infrastruktúra helyszíni telepítésének költségeit. A várostervezők és a szabályozók korlátozhatják a költséges utólagos átalakításokat azáltal, hogy szabványokat határoznak meg a töltési infrastruktúra kiépítéséhez, amely ösztönzi a költséghatékony energia-kapacitás kiépítését a zöldmezős építkezés során. Tanácsadók, mérnökök és építészek határozzák meg a közepes méretű épületek új fejlesztéseinek és felújításainak elektromos elosztási követelményeit és parkolási rendjét. A töltési pont üzemeltetői kulcsszerepet fognak játszani a nyilvános töltők kezelésében, és a köztéri épületek igényeinek leginkább megfelelő töltési lehetőségek széles skálájának kínálatában.

Az előttünk álló időszakról

A felsorolt körülmények nem könnyítik meg az elektromos modellek elterjedését – sőt, a töltési infrastruktúra kiépítése során felmerülő nehézségek gátolják a zöld modellek elterjedését. Így a piac szereplőinek érdemes odafigyelni néhány gyakorlatra a fennmaradás érdekében.

Az elektromos kapacitás és a vezetékek kiépítése a zöldmezős építkezés vagy a tervezett utólagos beépítések során megakadályozhatja a későbbi költséges műveleteket. Emellett a saját telephely elektromos kapacitásának kiépítése a csúcsterhelés megoldására többe kerülhet, mint egy integrált telephelyi energiamegoldás, amely az energiagazdálkodási technológiára támaszkodik a töltők használatának ellenőrzésében.

A helyszíni előállítási és tárolási megoldások szintén gazdaságosak lehetnek. Ezen kívül elengedhetetlen egy megfelelő üzleti modell kialakítása. A hálózatfrissítések mérséklésének vagy fejlesztésüknek a hálózatbővítési tervvel való összehangolási lehetőségeinek azonosítása csökkentheti az összes ügyfél költségeit és ösztönözheti a villamosítást az üzemeltetők szolgáltatási területein.

Továbbá szükség van a megfelelő árképzésre, az elektromos töltés-előrejelzések és a hálózat-bővítési tervek integrálására, rugalmasságra, a töltési helyszín megfelelő kiválasztására, a tervezésre és a felhasználóbarát megoldásokra – olvasható a McKinsey tanulmányában.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.