Mibe fektessen 2020-ban?

Neki gyürkőztem a szokásos év elei elemzésemnek. Erre az évre különösen nehéz jó ajánlást készíteni, így aztán nő a jelentősége a diverzifikációnak, kockázatkezelésnek. Egy cikkben már a gondolati hátterét megírtam a mostani elemzésnek: Mi jön 2019. után?

Vágjunk is bele. Sorra veszem a legfontosabb termékcsoportokat és aztán össze fogok állítani egy portfóliót – ami eleve rossz ötlet, mert ennek személyre szabottnak kellene lennie, de a véleményemet a kialakult helyzetről tükrözni fogja.

Kötvények

Fura világban élünk. Oly nagy a pénzbőség, hogy a kicsit furán kinéző negatív kamatok alkalmazása gyorsan terjed: a világ kötvényeinek negyede ilyen. De a helyzet az EKB -0,5%-os irányadó kamatával is jellemezhető, és már nem is csodálkozunk, hogy Németországban a bankok fele negatív kamatot ad az intézményi, vállalati ügyfeleinek. Tavaly a FED irányt váltott (kamat emelésből csökkenésre), amivel jól felborította a kötvénypiacok rendjét… Ebből a helyzetből aztán nehéz okosat és hosszú távra vonatkozó ajánlást adni.

Mi magyarok kissé jobb helyzetben vagyunk, mert az állam “kegyesen” osztogatja a kamatokat az állampapír vásárlóknak – csak ne feledjük, hogy az infláció még jobban emelkedik, mint a magas kamatok azt képesek lennének kompenzálni. És elsősorban nem is a KSH adatára gondolok, hanem a saját családi költségvetésünk lassan kétszámjegyű emelkedésére!

Valamennyi pénzt rakjunk állampapírba, de nem jó döntést hoz, aki csak erre az egy lóra tesz.

Tőzsdék

A tőzsdék az egekben járnak, a befektetők papírban ülnek és nagyon optimisták. Ilyenkor szokott komoly esés jönni. Az amerikai IPO-k 80%-a veszteséges cégek tőzsdei bevezetéséről szólt, a vállalatok nem tudnak mit kezdeni a sok pénzzel – ami a nyakukon rohad a beruházások halogatása miatt -, hát saját részvényeiket vásárolják.

Nem ragozom tovább: akár 1-2 évig is kitarthat ez az eröltetett emelkedés, de a felhők már nagyon gyülekeznek. A hazai tőzsdéről változatlanul lebeszélek mindenkit – ha eljön hozzám, akkor ezt részletesen is kifejtem. (Könyveimben is elolvashatja…)

Befektetési alapok

2500 milliárd Ft áramlott ki a már egyébként is döglődő pénzpiaci alapokból, de az eddigi sztárnak számító ingatlanalapokból is megindult a pénz – elsősorban a MÁP+ felé. A befektetési alapokat eddig sem ajánlottam, erről változatlan a véleményem: Befektetési alapok hozamai >>>

Biztosítások

Megvizsgáltam a hosszú távú biztosítási termékek, elsősorban nyugdíjbiztosítások hozamait és azt láttam, hogy a nyílt végű befektetési alapoknál jobb hozamokat érnek el a biztosítók. A nyugdíj célú megtakarítások 20%-os állami támogatása és a magasabb hozam jó érv amellett, hogy belevágjunk egy ilyen programba.

Lakáspiac

Elsősorban a budapesti lakáspiacot ismerem, így az észrevételeim is erre vonatkoznak. A MÁP+ és a magas lakásárak együttes hatására eltűntek a befektetők a lakáspiacról, így aztán nyártól csökkent az adásvételek száma. Egyelőre ez nem járt nagyobb áreséssel, inkább csak a szereplők elbizonytalanodásával: a minimális érdeklődő mellett az eladók nem tudják, hogy mi lehet a reális ár, a vevők kivárnak, mert azt hiszik, hogy itt az áresés. Szerintem a béremelések, a CSOK, Babaváró és ezerféle támogatás (adómentesség anyáknak, egykulcsos adó, stb.) annyi pénzt nyom a rendszerbe, hogy komolyabb áresést én egyelőre nem várok. Akinek sürgős, az engedni fog az árból, de az általános érvényű áresés még nem jön el.

Szóval nincs itt a lakás befektetés ideje, de azért jó vételi lehetőségeket mindig lehet találni. Azonban a megtérülést már cash-flow szemléletben kell mérni és hosszú távra tervezni – mert az áresés jönni fog és a fix havi kiadás bevétele jól jön, de ne figyeljünk majd az árak csökkenésére – csak ezekkel a feltételekkel szabad a lakás befektetésen gondolkozni.

Arany

Az arany mindig jó ötlet. Hogy milyen fura világot látunk, jelenleg egyszerre nő az arany ára és száguldanak a tőzsdék. Erre csak egy magyarázat lehetséges: ennyire sok a pénz és ennyire nem találja a helyét, dugdossák már mindenhova, csak ne minuszos kötvénybe kelljen rakni!

Az arany ára 1560 USD körül jár, ami már kicsit soknak tűnik egy nagyobb bevásárlás tervezéséhez, de én már évek óta a rendszeres vásárlást ajánlom megoldásul egy aranyszámlát használva. Aki rám hallgatott, annak mára értékes és komoly arany tartaléka gyűlt össze.

Infláció kivédése

Egyre nagyobb gond az infláció, ennek mérgező hatásáról, természetéről itt olvashat: Mit kell tudni az inflációról?

Az áremelkedést jövedelmünk azt meghaladó szintű emelkedésével tudjuk csak kivédeni és a legtöbb embernél ez nem a bér növekedésével, hanem csak a megtakarításokon elért magasabb hozammal történhet. Sokan ennek érdekében túlságosan nagy kockázatot is hajlandóak vállalni -én ezt nem javaslom.

A megoldás egy több terméket tartalmazó portfólió és egy hosszú távú befektetési program elindítása lehet. Nincs más megoldás, akár mennyire is idegen ez a gondolkozásunktól, vállalni kell a hosszú futamidejű termék rendszeres megtakarításával járó fegyelmezett pénzgyűjtést és a kockázatok kezelésére kellő időt biztosítunk magunknak, akkor ez jó döntés lehet.

A másik megoldás egy diverzifikált portfólió.

Egy minta portfólió a mai időkben

Nem magyarázom, indoklom, a javaslatom változatlan, jöjjön el hozzám és készítek egy személyre szabott, egyedi portfóliót. De addig is egy minta portfóliót össze állítottam:

  • nyugdíj biztosítás (min. évi 350 eFt befizetéssel, 70 eFt adó jóváírással)
  • arany (15%)
  • lakás, garázs befektetés (évi 5-8% hozammal)
  • MÁP+ (20%)
  • likvid eszközalap (30%) – Erről telefonon adok részletes információt
  • EUR és USD vásárlás (esetenként, kedvező ár lehetőségével)

Nem mondom, hogy tökéletes portfólió, de sok szempontból jobb, mint egy csak lakás vagy csak állampapír befektetés.

Várom hozzászólásaikat, jelentkezésüket, kérdéseiket.

dr.Tatár Attila
0620/462-8850.
info@bankweb.hu

Hozzászólások lezárva.