Mi van a naptárban? Erre figyelhetünk a jövő héten

A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás tavaly decemberi és egész éves helyzetéről.

<!–

<!– Piacesprofit_468/500×60/200_cikk_normal_content_1

activateBanner(‘Piacesprofit_cikk_normal_content_1’);

–>

A PM pénteken publikálja az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének tizenkét havi részletes adatait. A január 11-én közzétett előzetes adatok szerint 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett.

A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak, melyek a kórházak adósságrendezésén túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták. Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet a PM várakozása szerint.

A tavalyi évben a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 46,7 milliárd forintos többletet értek el.

Tavaly decemberben 664,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi uniós bevétel összesen 1684,2 milliárd forintot tett ki az előző évi 1251,4 milliárd forint után, míg az uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot 2020-ban, az előző évi 1566,1 milliárd forinttal szemben. 2020-ban 614,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, amiből 15,3 milliárd forint esett decemberre.

Hozzászólások lezárva.