Megújul az Allee bevásárlóközpont, több mint 5,5 milliárd forintot szánnak rá

Több mint 5,5 milliárd forintból újul meg a budai Allee bevásárlóközpont, a kivitelezés 2020 második negyedévében kezdődik és várhatóan még 2020-ban megvalósítják a munkálatok jelentős részét – közölte a bevásárlóközpont tulajdonosa, a Multi Hungary.

Az Allee több mind 140 üzletnek, köztük egy 13 termes multiplex mozinak, valamint számos étteremnek, irodának, egy fitneszteremnek, a parkolóban pedig 1200 autónak biztosít helyet. A komplexumnak évente több mint 18 millió látogatója van.

A tervek szerint korszerűsítik a csaknem 47 ezer négyzetméteres létesítmény belső és külső kialakítását, illetve bővítik a szolgáltatásokat. A koncepciót a Multi saját építész csapata, a TT Design alkotta meg, az építési terveket a Finta Stúdió készíti.

A közlemény szerint a Multi 2018 januárjában, egy nemzetközi pályázat elnyerése után vette át az Allee vagyon- és ingatlankezelését.

Hozzászólások lezárva.