Meggyógyult Merkely Béla

Mind én, mind pedig családom tagjai küzdelmesen, de sikeresen felépültünk az új típusú koronavírus fertőzésből, így a mai nappal visszatértem, s újra betegeket látok el!

– közölte Facebook-oldalán Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A főorvos múlt héten jelentette be, hogy elkapta a fertőzést, és komoly tünetei vannak.

Mind én, mind pedig családom tagjai küzdelmesen, de sikeresen felépültünk az új típusú koronavírus fertőzésből, így a…

Posted by Dr. Merkely Béla on Thursday, November 26, 2020

Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya

– mondta a rektor csütörtök este az M1-en. Merkely elmondta, a csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány „erőre kapott”, hanem az úgynevezett antigén tesztek – amelyekkel a tanárokat is szűrik – miatt nőttek a számok.

Tehát az országos tesztelésnek köszönhetően több pozitív eset jelenik majd meg

– magyarázta, hozzátéve, hogy a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.

A karácsonyi ünnepek kapcsán megjegyezte, ha egy család nagy része már átesett a betegségen, akkor nagy valószínűséggel nem fertőződnek meg újra, hiszen csak nagyon kevés olyan esetről tudnak, ami biztosan ismétlődött.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Hozzászólások lezárva.