Még nagyobb futás előtt lehet az arany

Trend FM, 2019. szeptember 26., 10:12

Két éven belül a most még elérhetetlennek tűnő 2000 dollár fölé is emelkedhet az arany unciánkénti ára- állítják a Citi Group elemzői egyik elemzésükben. Azt, hogy erre mennyi esély kínálkozik reálisan, az Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatójával vitattuk meg.

Az arany árfolyamának idei ralliját látva akár még be is következhet a Citi elemzőinek jóslata- kezd bele Schmidt Kálmán az esélylatolgatásba. Ugyanakkor a tőzsdéken ritkán látható ekkora mértékű árfolyamemelkedés, rendszerint korrekciós hullám szokott végigsöpörni a piacokon egy-egy nagyobb futás után.

Ami tény, hogy az arany idén 20 százalékos emelkedésben van év eleji szintjéhez képest. Ha sikerül áttörni az 1560 dollár körüli technikai ellenállást, akkor egyenes pálya vezethetne az 1590-es szintig. Márpedig erre megvan minden esély, ugyanis az eddigi globális kockázatok (Brexit, kereskedelmi háború) mellett megjelent a Donald Trump elleni impeachment eljárás, valamint a Fed és az EKB is lazított legutóbbi ülésén, ami azt jelzi, hogy világgazdasági lassulástól tartanak az intézetek. Ebben az esetben pedig szükség lehet a menekülő eszközként számon tartott aranyra.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják vissza. Schmidt Kálmánnal Szűcs Péter beszélgetett.

[embedded content]

Hozzászólások lezárva.