Még karácsony előtt aláírja az egyesülési szerződést a Fiat Chrysler és a PSA

A mindkét konszernnél a dolgozók tájékoztatására kiadott belső körlevél szerint a felek heteken belül, “még karácsony előtt” aláírják a kötelező érvényű fúziós előszerződést. Az egyesülés tető alá hozásának előkészítésére kilenc munkacsoportot állított fel a két autóipari csoport. A munkacsoportokat Doung Ostermann, az FCA pénzügyi igazgatója és Olivier Bourges, a PSA stratégiai igazgatója vezeti.

Egyesítik az erőforrásokat

A két konszern minden kutatási és fejlesztési erőforrását egyesíti a jövő kihívásainak kezelésére – fogalmaz Doung Ostermann a körlevélben. Olivier Bourges pedig kiemeli, hogy az egyesülésre az autóipar gyökeres átalakulása közepette kerül sor, megnyitva így a lehetőséget mindkét konszern számra a globális méretű fejlődés előtt.

John Elkann, a Fiat Chrysler elnöke már a múlt héten jelezte, hogy az egyesülésről még az idén megkötik a kötelező érvényű előszerződést.

Pert indított a GM

Leszögezte egyúttal, hogy nem tart az amerikai General Motors (GM) által a szakszervezetek állítólagos megvesztegetése miatt indított pertől.

Fennáll annak a gyanúja – mondta – hogy a GM csak az egyesülés megakadályozása céljából indított pert az amerikai-olasz konszern ellen. A fuzionált Fiat Chrysler és a PSA ugyanis megfosztaná a General Motorst a negyedik legnagyobb autógyártó rangjától a Volkswagen, a Toyota és a Renault-Nissan mögött.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.