Letartóztattak egy dúsgazdag üzletembert a máltai újságírónő meggyilkolásának ügyében

Letartóztatták Yorgen Fenechet dúsgazdag máltai üzletembert Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró halálának ügyében, akit 2017-ben robbantásos merénylet áldozata lett – írja a BBC. Fenech letartóztatása mindössze egy nappal azután történt meg, hogy a máltai kormány bejelentette: megkegyelmez egy feltételezett összekötőnek, ha segítségével kétséget kizáróan bizonyítani tudják, hogy ki állt a gyilkosság mögött.

Az üzletember jachtját a máltai parti őrség tartóztatta fel, amikor elhagyta Portomaso kikötőjét. A rendőrség egyelőre nem kommentálta a hírt.

Fenech egy olyan üzleti csoport, a 17 Black igazgatója és társtulajdonosa, amely jelentős energiaipari beruházásokra kapott megrendelést 2013-ban a máltai államtól egy gázerőmű építése céljából. Arra, hogy ő a tulajdonos, csak tavaly derült fény.

Egy 2015 decemberében kelt elektronikus üzenet szerint – amelyre a máltai pénzügyi felügyeleti szervek bukkantak rá – a 17 Black titkos panamai cégeknek tartozott meg nem nevezett szolgáltatásokért cserébe. A szóban forgó panamai vállalatok Konrad Mizzi máltai energiaügyi miniszter és Keith Schembri miniszterelnöki kabinetfőnök tulajdonában álltak. Az e-mailben a cégek egy éven belül kétmillió dollárt (mintegy 600 millió forintot) követeltek a 17 Blacktől. Az üzenetben nem utaltak a gázerőműre, és arra sincs bizonyíték, hogy megtörtént-e a kifizetés.

Schembri és Mizzi azt állította: nem tudtak róla, hogy Feneché a 17 Black, és a gázerőművel kapcsolatos esetleges kifizetésekről sem rendelkeztek információval. Fenech is tagadta, hogy le akart volna fizetni bárkit a megrendelésért cserébe.

2017 februárjában – mindössze nyolc hónappal azelőtt, hogy autójában felrobbantották – Caruana Galizia egy rejtélyes dubaji vállalatról írt, amelyet máltai politikusokkal hozott összefüggésbe. Azt már nem tudta kideríteni, hogy kié volt a 17 Black nevű cég, ezt a Reuters hírügynökség derítette ki.

A máltai nyomozást Galizia meggyilkolásának ügyében sok kritika érte.

Hozzászólások lezárva.