Kúria döntése: az elfogulatlan szakértő fogalma

Adózó N. Cs. magyar leányvállalataként működött 2011-2014. közötti időszakban, mobiltelefon készülékeket és ehhez kapcsolódó termékeket gyártott, belföldi gyárában. Adózó könyvvezetése a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standard szerint készült. Adózó gyártó tevékenységéhez kapcsolódóan a költségek jelentős részét az anyag- és árubeszerzések tették ki. Az egyes alapanyag- és árubeszerzésekhez kapcsolódó tranzakciókat adózó a gazdasági év során a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) szerinti anyagköltség és eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) elnevezésű főkönyvi számlára könyvelte, másokat pedig az anyavállalat előírásának megfelelően a „saját termelésű készletek állományváltozása” elnevezésű főkönyvi számlára. Annak érdekében, hogy a magyar számviteli szabályoknak megfelelően készülhessen el az éves beszámoló, adózó minden év végén Excel táblázatot készített és az egyes tranzakciók valós gazdasági tartalma szerint megállapította mind az anyagköltséget, mind az eladott áruk beszerzési értékét és a „saját termelésű készletek állományváltozása” tárgyévi összegét.

A helyi iparűzési adó bevallások tekintetében nemcsak az anyagköltség és ELÁBÉ került a főkönyvi számlákra könyvelésre, hanem a tárgyévben ténylegesen felmerült, a „saját termelésű készletek állományváltozása” elnevezésű főkönyvi számlára könyvelt anyagköltség és ELÁBÉ összege is feltüntetésre került. Adózónál helyi iparűzési adóra vonatkozóan utólagos ellenőrzést folytatott le az adóhatóság 2009-2014. évekre vonatkozóan. Miután az adóhatóság munkatársai nem rendelkeztek az ellenőrzéshez szükséges szakértelemmel, ezért a P. Kft.-t megbízási szerződés keretében foglalkoztatta a hatóság. Az adóhatóság a saját termelésű készletek állományváltozása főkönyvi számláról történő év végi manuális átvezetéseket nem fogadta el. Nézete szerint adózó megsértette az Sztv. 165. § (1) és (2) bekezdését, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 44. §-át. Adóalap-csökkentő tételként kizárólag az anyagköltség és ELÁBÉ elnevezésű főkönyvi számlákon szereplő összegeket ismerte el, nem a ténylegesen felmerült anyagköltséget és ELÁBÉ-t. Ebből fakadóan adózó terhére 19.775.474.659 Ft adókülönbözetet tárt fel, mely után adóbírságot és késedelmi pótlékot számított fel. Az elsőfokú határozatot az adóhatóság megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

Az új eljárás 2016. június 17. napján kezdődött, és 2017. február 28. napjáig tartott. Az elsőfokú adóhatóság álláspontja az volt, hogy adózó könyvelési dokumentációja alapján az anyagköltség és az ELÁBÉ összege – így a helyi iparűzési adó alapja – az azt csökkentő tételek nem állapíthatók meg, ezért az adóalap megállapítása céljából becslést alkalmazott az Art. 108. § b) pontja alapján a (6) bekezdés szerinti összehasonlító becslés módszerével. Az adóhatóság az adózó fellebbezése kapcsán a számszaki hibát korrigálta, egyebekben a fellebbezést elutasította és az elsőfokú döntést helybenhagyta. Adózó fizetési kötelezettsége 8.476.639.328 Ft-ban került megállapításra, melyből 5.342.903.753 Ft adókülönbözet, amely után adóbírság és késedelmi pótlék került felszámításra.

Adózó keresetében eljárásjogi és anyagi jogi vonatkozásban vitatta az adóhatósági határozat jogszerűségét. Eljárásjogi szabálysértésként jelölte meg, hogy az adóhatóság megbízás nélkül kezdte meg az új eljárást, továbbá vitatta, hogy az új eljárás során a korábbi megsemmisítő határozat iránymutatásainak eleget tett volna. A külső szakértő adóellenőrzési eljárásba való bevonását is sérelmezte, annak eljárási státuszát az elsőfokú hatóság nem tisztázta, ahogyan azt sem, hogy a szakértői jelentés bizonyítéknak vagy revizori feljegyzésnek minősül-e, és azt miként használja fel. Utalt arra is, hogy a szakértői vélemény nem elfogulatlan, hiszen a szakértőnek anyagi érdeke fűződött ahhoz, hogy minél jelentősebb adókülönbözetet állapítson meg. Adózó vitatta a becslés alkalmazásának jogalapját. Hangsúlyozta, hogy ha megalapozott is lenne az az adóhatósági álláspont, hogy könyveit és nyilvántartásait hiányosan, az előírásoktól eltérően vezette, ez sem alapozhatta volna meg a becslés alkalmazását, csupán más, az Art. 172. § (1) bekezdés e.) pontjában foglalt mulasztási bírság kiszabását, valamint a lefolytatott becslés alkalmazása során is több jogszabálysértés történt. Az adóhatóság megsértette továbbá az Art. 1. § (3) bekezdésében foglalt, a megkülönböztetés nélküli eljárás alapelvét. Az adóhatóság nem reagált minden, adózó fellebbezésében előadott érvre, ezáltal megsértette a teljes körű felülvizsgálati kötelezettséget és indokolási kötelezettségét. Adózó kiemelte, hogy az Sztv. szabályainak megfelelően járt el, eszerint mutatta ki éves beszámolójában az adóalap-csökkentő tételeket, az éves beszámolóra épülő iparűzési bevallásai megfeleltek a hatályos törvényi előírásoknak.

A Kúria döntése és jogi indokai: az adóhatóság felülvizsgálati kérelme alaptalan. A jogerős ítélet megfelel a fenti törvényi előírásoknak. Az elsőfokú bíróság az adóhatósági állítással ellentétben helytállóan állapította meg a tényállást, hiszen a fő kérdése a pernek és a közigazgatási eljárásnak is az volt, hogy adózói iratok alkalmasak-e az iparűzési adó alapjának megállapítására, vagy becslési eljárás lefolytatásának van helye, mint ahogy ezt az adóhatóság határozatában állította. Az elsőfokú bíróság részletesen és kimerítően részletezte, hogy a becslés lefolytatásának mikor van helye, melyek azok a törvényi feltételek, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy erre sor kerüljön.

Önmagában az a körülmény, hogy adózó nem a magyar számviteli törvényeknek megfelelően vezette könyvelését, hanem a nemzetközi standardak szerint, még nem teszi lehetővé az adóhatóság számára a becslés lefolytatását. Ahhoz az adóhatóságnak azt kellett volna igazolnia, hogy adózói iratok hiánya miatt, illetve dokumentumaiból nem követhetők számításai, azok nem felelnek meg a valóságnak. Arra is helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a korábbi megsemmisítő határozat éppen ezen dokumentumok átvizsgálására hívta fel az elsőfokú adóhatóságot, amely annak nem tett eleget az új eljárásban sem. A Kúria már több becslési eljárást vizsgáló ügyben kimondta, hogy az Art.108.§ (2) bekezdése szerint az adóhatóságot terheli annak bizonyítása, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, a becslés módszere helyes volt. Ezzel szemben az Art. 109.§ (3) bekezdése értelmében adózónak kell bizonyítania a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A fenti bizonyítási kötelezettségének az adóhatóság nem tudott eleget tenni, a becslés jogalapja az általa hivatkozottak szerint egyértelműen nem állt fenn, hiszen adózói iratok rendelkezésre álltak, adózó átdolgozta a magyar előírásoknak megfelelően a főkönyvi könyvelését, ennek megvizsgálása lett volna feladat, melyet az adóhatósági eljárásban nem végeztek el. Egyetért azzal is, hogy az Art. 108. § (1a) bekezdésében megfogalmazott előírás olyan garanciális szabály, melynek figyelmen kívül hagyása súlyos eljárási jogszabálysértés. Ez nem pótolható, hárítható el azzal, hogy az irat becsatolására, megküldésére, nyilatkozattételére vonatkozó felhívások megfelelő, kellő tájékoztatást adtak arról, hogy becslési eljárás lefolytatására kerül sor. Nem tárható fel iratellenesség sem az elsőfokú bíróság ítéletben. Iratellenesség akkor áll fenn, ha az iratok olyan egyértelmű, valamely tény fennállását vagy fenn nem állását perdöntő módon igazoló bizonyítékot tartalmaznak, amelyet a bíróság nem vett figyelembe a tényállás megállapításakor. Nem erről van szó, ha a bíróság az adóhatóság álláspontjától eltérően másként ítéli meg adózói iratok rendelkezésre állását, és annak az adóalap meghatározására vonatkozó jelentőségét.

A bíróság helytállóan vette figyelembe a perben egyes közjegyzői nemperes eljárás keretében beszerzett szakvéleményt is. Az adóhatóságnak és beavatkozónak a szakvélemény megküldésre került, arra érdemben a per során reagálhattak volna, illetve kérhették volna a szakértő megidézését is. A bíróság értékelte valamennyi rendelkezésére álló bizonyítékot, éppen akkor hibázott volna, ha adózó által a per során csatolt szakértői véleményt figyelmen kívül hagyja és azt nem értékeli. A magánszakértői vélemény bizonyítékként történő figyelembevételével több kúriai döntés is foglalkozott, a BH 2012.175. számú eseti döntés kifejti, hogy a fél által beszerzett igazságügyi szakértői véleményt a bíróság a szabad bizonyítás keretén belül értékelni köteles. „A magánszakértői vélemény nem egyszerűen a fél – szakmai kérdésben tett – előadása, hanem olyan egyedi, a Pp. 166. §-ának (1) bekezdésében nem említett sui generis bizonyítási eszköz, amelyet a bíróság a szabad bizonyítás keretén belül értékelni köteles.” Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, mikor a jogvita eldöntésekor ezt figyelembe vette. Ennek alapján viszont egyértelműen megdőlt a becslés jogalapja, hiszen a szakértői vélemény szerint is adózó dokumentumai fellelhetők és utólag tartalmilag ellenőrizhetők. Az adóhatósági állásponttal ellentétben az elsőfokú bíróság részletesen kitért arra, hogy a közigazgatási eljárásban beszerzett szakvéleményt miért nem lehet figyelembe venni, annak jogszabályi alapját is megjelölte. Részletezte, hogy melyek a szakértőkkel szembeni elvárások, helytállóan hangsúlyozta, hogy a szakértőnek feladata elvégzéséhez nem csupán szakmai kompetenciával kell rendelkeznie, hanem elfogulatlannak is kell lennie. Márpedig az a megbízás, mely anyagilag érdekeltté teszi a szakértőt az adott ügy megítélésében, éppen az elfogulatlanságát kérdőjelezi meg és joggal teszi kétségessé az általa adott szakvéleményt.

Az új eljárásra vonatkozó iránymutatást annyiban helyeselte a Kúria, hogy az elsőfokú adóhatóságnak tételesen meg kell vizsgálnia adózó újrakönyvelt főkönyveit, és becslés lefolytatására csak akkor kerülhet sor, ha az adózói iratok valóban nem alkalmasak a helyi adó alapjának megállapítására. Ennek feltárása során azonban nem hagyhatja figyelmen kívül adózó részéről már a közigazgatási eljárásban és a perben becsatolt szakértői véleményt, ezt is a vizsgálat tárgyává kell tennie. A becslési eljárás lefolytatására csak akkor kerülhet sor, ha az időközben hatályba lépett adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. CLI. törvény (továbbiakban: Air.) becslési eljárás lefolytatására irányadó előírások lehetővé teszik. Az új eljárás lefolytatásakor már az új Art. és Air rendelkezéseit kell követni és figyelembe venni, ennyiben helytálló az adóhatóság felülvizsgálati kérelme. Ha és amennyiben szakértő bevonásáról dönt az adóhatóság, úgy annak kirendelésekor maradéktalanul be kell tartania az Air. 66. §-ban és a szakértői munkára, díjazásra vonatkozó egyéb előírásokat. A fentiekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét – az új eljárásra vonatkozó iránymutatás részbeni módosításával – hatályában fenntartotta.

A döntés elvi tartalma: amennyiben az adóhatóság nem rendelkezik kellő szakértelemmel az adózási kérdés elbírálására és szakértőt von be, azt csak a szakértőkre vonatkozó szabályok betartásával teheti. Az a szakértő, aki teljesítménydíjazásban részesül, nem tekinthető elfogulatlannak, ekként a szakvéleményt ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből. (Kúria, Kfv.I.35.014/2019/7.)

The post Kúria döntése: az elfogulatlan szakértő fogalma appeared first on Adó Online.

Hozzászólások lezárva.