Koronavírus: többen haltak meg Spanyolországban, mint Kínában

Emmanuel Macron francia elnök jelentős beruházási programot ígért a közegészségügynek, illetve fizetésemelést az ezen szektorban dolgozóknak a koronavírus-járvány miatt leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórháza közelében szerdán megnyílt katonai tábori kórházban tett látogatásán.

Az államfő a francia televíziókban közvetített beszédében bejelentette, hogy a járvány idejére minden egészségügyi dolgozó megemelt túlórapénzt és jutalmat kap. Köszönetet mondott a 40 ezer egészségügyi tartalékosnak, és annak a 100 ezer önkéntesnek, akik egy nap alatt jelentkeztek a kórházak toborzó akcióira.    

A köztársasági elnök hosszan megemlékezett az egészségügyi dolgozókról, akik több mint egy éve – függetlenül a koronavírus-járvány terjedésétől – tiltakoznak a közegészségügy alulfinanszírozottsága ellen.    

A tüntetési hullám tavaly márciusban kezdődött egy ápolókkal szembeni erőszakcselekmény következményeként, majd a 650 franciaországi sürgősségi osztály mintegy felénél folyamatosak voltak a tiltakozások, a sztrájkok a munkaerőhiány és a romló munkakörülmények miatt. Macron a 2017-es megválasztása óta négy sürgősségi csomagot indított, de eddig nem sikerült a kormányzatnak a francia egészségügyben évtizedek óta ismert problémákat leküzdenie.    

Az elmúlt napokban a francia hírcsatornákon megszólaló egészségügyi dolgozók és orvosok többsége a védőfelszerelések hiányára és a munkaerőhiányra panaszkodott.    

Martin Hirsch, a 39 párizsi közkórház igazgatója a France Info hírrádióban szerdán sürgős segítséget kért egészségügyi dolgozók toborzására, illetve a fertőzött vagy kifáradt ápolók pótlására, valamint az “emberfeletti teljesítményük” elismerésére.    

A francia köztársasági elnök megígérte: a közegészségügy “alapvető és tartós válaszra” számíthat a járvány után. Megemlítette azt is, hogy a megfertőződött egészségügyi dolgozók közül eddig öt orvos vesztette életét, és további hétszázan vannak súlyos állapotban.    

Macron azt is bejelentette, hogy Résilience (Ellenállás) néven elindul az a művelet, amelynek keretében a hadsereget is mozgósítják a lakosság ellátására a járvány idején.    

A terrorellenes Sentinelle (Őrszem) művelethez hasonló, de attól teljesen független hadművelet “teljes egészében a lakosság támogatásával foglalkozik, valamint a közszolgáltatásokat biztosító szerveket segíti a járvánnyal szemben az anyaországban és a tengerentúli területeken” – mondta.    

A Mistral helikopter-hordozó hadihajó azonnal elindul az Indiai-óceán déli vizeire, április elejétől pedig a Dixmude helikopter-hordozó az Antilláknál fog szolgálatot teljesíteni Franciaország tengerentúli megyéinek ellátásában.    

“Az egység és a bátorság segíthet minket győzelemre, még csak az elején vagyunk, de kitartunk” – fogalmazott Emmanuel Macron, többször hangoztatva, hogy Franciaország “háborúban áll” a koronavírussal szemben.    

A szerda esti összesítés szerint 1331-ra emelkedett a Covid-19 fertőzésben meghaltak száma, ami 231-gyel több, mint kedd este. A növekedés szinte azonos, mint az előző 24 órában, s Spanyolország és Olaszország után a harmadik legjelentősebb egy nap alatt a világon.    

A 25 233 regisztrált beteg közül 11 539-en vannak kórházban, közülük 2827-en intenzív osztályokon, 311-gyel többen, mint az előző nap. A kórházban ápoltak harmada 60 év alatti, jelentős többségük (59 százalék) 60 és 80 év közötti, s az elhunytak 86 százaléka 70 év feletti volt.

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.