Kornai János tisztelője ad tanácsokat Joe Bidennek Kínáról

A Columbia Egyetem Kína és a világ elnevezésű programja gratulál jelenlegi kutatójának, Dr. Julian Gewirtznek abból az alkalomból, hogy a Biden-kormányzat Nemzetbiztonsági Tanácsának Kínával foglalkozó igazgatója lett. Új beosztásához tartozik, hogy ellássa tanácsaival és koordinálja az USA Kínával kapcsolatos politikáját” – közölte honlapján az amerikai egyetem, amely a Harvarddal közösen működteti Kína-kurzusát.

Az ifjú tudós – aki 2018-ban Kína történetéről szóló tanulmányaival az Oxfordi Egyetemen doktorált – korábban a gazdasági reformok tanulmányozásában mélyedt el. Részletesen vizsgálta azt az időszakot, amikor az 1980-as években a Kínai Kommunista Párt feladta a nyílt parancsuralmi rendszert, amely éhínséget, áruhiányt hozott, felzárkózás helyett leszakadást, ehelyett szisztematikusan más utat keresett.

Kutatásai során a kínai nyelven is értő Gewirtz egyre több hivatkozást talált egy 1985-ös konferenciára, amelyre Csao Ce-jang miniszterelnök, későbbi pártfőtitkár kezdeményezésére a világ legtekintélyesebb közgazdászait hívták meg. Szokatlan formát választottak: egy hosszadalmas hajóutat a Jangce folyón. Az előadók közt volt Kornai János is, akkor még a Harvard vendégprofesszora, egy évvel később már kinevezett professzora. A hajóúton a kínai pártelit és közgazdasági szakértőik alaposan tanulmányozták, milyen átmenetet ajánlanak nekik a nyugati tudósok, de igazi érdeklődést a megreformált tervgazdaságból érkezett Kornai váltott ki.

A magyar tudós fellépéséről ezt írta Gewirtz a The Foreign Affairs 2016. november–decemberi számában: „Kornai eredeti témája az volt, vajon a nyugati gazdaságpolitikai eszközök hatékonyan alkalmazhatók-e egy szocialista gazdaságban. De miután meghallotta, hogy a kínaiaknak még nincs határozott elképzelésük a reformról, úgy döntött, hogy egy sokkal nagyobb kérdést fog megválaszolni: milyen utat kellene Kínának választania? Kornai azzal érvelt, hogy a szocializmusból való átmenet világszerte bekövetkezett kudarcai azt sugallják, Kínának piaci koordinációra és makroökonómiai kontrollra kellene törekednie. Felvázolta a táblára ennek a modelljét és az alternatíváit. Nem kereste a káderek kegyeit, akik meghatározhatták, miből mennyit kell előállítani, megengedhettek maguknak rossz befektetéseket és leírhatták a veszteséggel járó termelést. Inkább úgy érvelt, hogy a vállalatoknak a piaci nyomásra kellene reagálniuk – a verseny arra kényszerítené őket, hogy növeljék teljesítményüket –, de az állam továbbra is kontrolálni tudná a makroökonómiai folyamatokat és szabályozni a piac gazdasági és jogi kereteit.

A többi vendégközgazdász élénken egyetértett a karizmatikus magyarral, a kínai választ azonban elnémították. De a nyugalmukban is visszhangoztak Kornai szavai. Az egyik vezető kínai közgazdász, Wu Jinglian később azt írta, ő arra a következtetésre jutott: „Kína gazdasági reformjának elsődleges célja a piac, makrogazdasági irányítással”. Azon az éjszakán kínai közgazdászok egy csoportja izgatottan kereste fel Kornait, és elmondták, elszánták magukat arra, hogy kezdeményezik A hiány lefordítását kínai nyelvre.”

©

Gewirtznek a kínai reformok kezdeteiről szóló könyvét 2017-ben jelentette meg a Harvard Egyetemi Kiadó, erről előadást is tartott a Budapesti Corvinus Egyetemen 2018-ban, a Kornai János 90. születésnapja alkalmából tartott rendezvénysorozat keretében. Utána egyebek mellett ezt nyilatkozta a HVG-nek:

„Kornai professzor előadásában ismertette A hiány című könyve legfontosabb megállapításait. Jellemezte a különböző gazdasági modellek ellentmondásait, a tervgazdaságéit is beleértve. A krónikus hiányt, a vállalatok beruházáséhségét, a magatartásukat meghatározó puha költségvetési korlátot, amelynek lényege, hogy rendszerszerűen többet költenek, mint amennyi a bevételük, mert számíthatnak rá, hogy az állam úgyis kisegíti őket. Majd előállt azzal, hogy milyen modellt javasol Kína számára.

Ez tőle szokatlan, mert nem szokott direkt tanácsokat adni. Milyen mechanizmust javasolt a kínai reformereknek?

A tervutasítások helyett a piaci koordinációt, amelyet központi makroökonómiai szabályozás foglal keretbe. Mindez olyan nagy hatással volt a kínai közgazdászokra, hogy néhány héttel később egy belső párttanácskozáson Csao Ce-jang Kornai professzor kategóriáit felhasználva fejtegette, miért van szükség reformokra. A tanácskozás és Kornai professzor előadása megmutatta, hogy a közgazdasági elméletek terén mennyire tág a világ, és Kína ezeket mérlegelve választott utat magának.

Az előadás mégis meghökkentő, mert Magyarországon az idő tájt publikált tanulmányaiban Kornai már azt fejtegette, hogy a reformok elérték azt a határt, amit a rendszer megengedett. Ezzel pedig azt sugallta, hogy rendszerváltásra van szükség. Kínában ez fel sem merülhetett. Tehát olyan reformokat javasolt, amelyekről Magyarországon már bebizonyosodott, hogy korlátokba ütköznek?

Engem is érdekelt ez az ellentmondás, rá is kérdeztem. Azt válaszolta, hogy amikor Kínában volt, úgy érzékelte, a kínai közgazdászok nem ismerték fel, hogy a hiány közgazdaságtana voltaképpen elutasítja a szocializmus valamennyi variánsát, hanem úgy értelmezték mint a tervutasításos rendszer bírálatát. Ez megmagyarázza, miért volt olyan vonzó számukra Kornai javaslata. A megreformált magyar gazdaságban sokkal mélyebb jelentőséget tulajdonítottak A hiánynak, de Kínában csak akkor kezdődtek a változások. Kornai tudatában volt, hogy vendéglátói nem mehetnek túl messze, fel sem vetődhet a rendszer teljes megváltoztatása. Hosszabb folyamatot javasolt, hiszen tapasztalta, hogy korábban Magyarországon is nehéz volt elfogadtatni a reform gondolatát. Kína az Kína, Budapest pedig Budapest – ismételgette, és ezzel az egyszerű állítással fejezte ki a különbséget. Akkor Magyarország gazdasági értelemben sokkal fejlettebb volt, magasabb életszínvonallal, jobban iparosodott; Kínának hosszú utat kellett még megtennie.” (HVG, 2018/24.)

Kína nekiveselkedett annak a bizonyos hosszú útnak, belekezdett a reformokba, teret engedett a magántulajdon bizonyos formáinak. A konferencia után egy évvel A hiány is megjelent kínaiul. Kornai hosszú évekig bízott abban, hogy a gazdasági reformok egy idő után kikényszerítik a politikai változásokat, Kína demokratizálódni fog. Egyik harvardi tanítványa, Hszü Cseng-kang komplett tervezetet dolgozott ki a politikai átmenetre. A HVG-nek adott interjúja alapján ennek – címszavakban – ez lehetett volna a menete:

„A demokratizálást a megyékben, a városokban kellene kezdeni, ezeknek vissza kellene kapniuk tradicionális függetlenségüket a központi hatalomtól. Először helyben, majd városi, megyei szinten kellene választásokat tartani. Végül meg lehet reformálni a pártot úgy, hogy az egyes frakciók intézményesüljenek.” (HVG, 2014/26)

Csakhogy a Kínai Kommunista Párt vezetői néhány éve az ellenkező irányt választották: a centralizációt. A munkahelyeken ismét ott nyomulnak a pártszervezetek, a főtitkári poszt kötelező rotációját leállították, a korábbi, korántsem csorbítatlan szabadságjogokat megnyirbálták. Gewirtz a HVG-nek adott interjúban pontosan látta, milyen irányt vett Kína, és Biden tanácsadójaként aligha változtat a véleményén:

„Hszi Csin-ping irányításával a kommunista párt megerősíti a hatalmát, a befolyását. A pártnak mindenütt ott kell lennie, északtól délig, kelettől nyugatig. Mélyen benyomul a gazdaságba, és ennek politikai és társadalmi következményei vannak. Hszi Csin-ping egy személyben központosította a hatalmat, a döntéshozatalt, sokkal autokratább modellt hoz létre, mint Mao óta bárki. Tény, hogy Hszi Csin-ping jelenlegi környezetében nagyon nehéz dolguk van a szakértőknek, akadémikusoknak, visszafogják magukat, ezerszer meggondolják, hogy megmondják-e, rossz irányba mennek a dolgok.”

Az amerikai tudós új könyve várhatóan az idén jelenik meg, témáját a Columbia honlapja így foglalja össze: felfordulás, örökségek és történelmi manipuláció Kínában a nyolcvanas években.

Kornai Jánost pedig az idő múlásával egy jobban nyomasztotta, hogy a nyolcvanas évek közepén egy diktatúra jóhiszemű tanácsadója volt. 2019 júliusában önkritikus cikket írt a The Financial Timesban, amelyet némiképp kibővítve az Élet és Irodalom is közölt:

„Konferenciákon gyűltünk össze, ahol kicseréltük gondolatainkat. Sokféle nézet ütközött, de abban megegyeztünk: a Mao-érában megdermedt Kínába a piacosítás és a magántulajdon elektrosokkja visz be új életet. Mi magunk, akik ezt hirdettük, mindannyian Frankensteinek voltunk – és most, íme, itt a szörnyeteg, akitől félünk.”

Legutóbbi írásaiban Kornai azt tanácsolja a nyugati világ vezetőinek: legyenek visszafogottabbak, gondolják újra Kína-politikájukat, tűnődjenek el, mit tegyenek a kínai expanzió kivédésére. Minden bizonnyal efféle tanácsokat ad majd Bidennek Julian Gewirtz is.

Kornai legutóbbi esszéit – köztük a Frankenstein erkölcsi felelőssége címűt is – a napokban jelenteti meg Töprengések címen a HVG Könyvek.

Hozzászólások lezárva.