Kőművesként nullázta le az agyát Cserpes István a járvány alatt

Badacsonyban töltötte a járvány első felét Cserpes István, hogy ne menjen a saját menedzsmentje agyára. A Cserpes Sajtműhely és a tejivók alapítója vezetői mentalitásáról, a menedzsment problémáiról és jövőbeli terveiről is beszélt Galambos Mártonnak, a Forbes főszerkesztőjének a Forbes Live mai adásában.

Megmutassam, mi van a hűtőmben? – kezdte a beszélgetést Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. alapítója, majd meg is mutatta: tényleg a saját termékét fogyasztja. „A jó ízlésből indulunk ki, olyat adunk el, amit mi is szeretünk.”

A 3,6 milliárd forintos forgalommal bíró cég tulajdonosa a járványidőszak elejét Badacsonyban töltötte. Tavasszal összeültek a stábbal, megalkották a válságstratégiát, majd közölte: „hívjatok, ha kellenék.” Azzal a lendülettel leköltözött a badacsonyi házba és nyár közepéig gyakorlatilag kőművesként dolgozott.

„Kőből raktam támfalat napi nyolc órában, zseniális volt, teljesen lenullázta az agyamat, így a felmerülő, heti két-három céges kérdésre tiszta fejjel tudtam válaszolni.”

Úgy fogalmazott: ha a cég mellett marad, akkor aggodalma átragad a menedzsmentre, ami nem lett volna jó senkinek.

Amúgy sem szeret bekapcsolódni a cégvezetés munkájába, a tulajdonos inkább hadvezér, nem pedig százados a csatatéren. „Ha heti pár kérdésnél többet kell eldöntenem, akkor valami rosszul működik.” Azt ugyanakkor elismeri, hogy cégéből hiányzik egy profi ügyvezető és egy kereskedelmi igazgató is. Többször akart már felvenni embereket ezekre a pozíciókra, de nem találta meg a megfelelőt. „Szóval a kollégák küzdenek, mint malac a jégen, én meg próbálok új irányokat kitalálni, van ötletem bőven.” Bár abban nem biztos, hogy cégének folyamatosan kellene növekednie: voltak komoly lépcsőfokok a cég életében, lehet, hogy még lesznek is.

Egyet vázolt is: „minden megyei jogú város megérdemelne egy tejivót”.

Cserpes szerint ez jó cél lehet a jövőben, a lehetséges franchise-rendszert is megemlítette. Vannak ötletei új termékekre is, de az erre vonatkozó kérdésre már csak nevetve válaszolt Galambos Mártonnak: „ha elmondanám, meg kéne öljelek.”

A videóból kiderül, hogy miben változott Cserpes István üzleti szemlélete az évtizedek alatt, milyen volt, amikor vérszemet kaptak a kollégák és hogy milyen egy érzelemvezérelt vállalkozás.

Hozzászólások lezárva.