Kockázatos körülmények, kiélezett bértárgyalás – fontos megállapodás jöhet a Tescónál

Határozott elvárásokkal készülnek a  a több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco februárban kezdődő bértárgyalása – közölte a Magyar Nemzettel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azzal kapcsolatban, hogy hétfőn megállapodás született a februártól érvényes, négyszázalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelésekről, illetve a későbbi egyszázalékos emelés lehetőségéről. 

  • A minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra,
  • a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent.

A bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik – írta meg az Index korábban. 

Bubenkó Csaba a Magyar Nemzet cikkében rámutatott: a naponta több millió magyart kiszolgáló fogyasztásicikk-értékesítésben az elmúlt évek bérfejlesztései után egyes árukörökben még mindig átlag alatti a pult mögött állók, a pénztárosok, az árufeltöltők havi fizetése, amely viszont szavai szerint a koronavírus éve után újabb szempont szerint méretik meg.

Vagyis várhatóan a Tescónál is négy százaléknál magasabb emelési igénnyel indul a 2021-es licit.

„Egyelőre a konkrét javaslat nélkül azt kijelenthetjük, hogy az élelmiszerboltokban a Covid okozta válság ellenére is van realitása az alapbérek infláció fölötti emelésének” – hangsúlyozta.

Kitért arra is:  különösen indokoltnak tartják a bolti dolgozók bérének jelentősebb emelését, mivel közel egy éve a megszokottnál jóval kockázatosabb körülmények között, a vírusfertőzésnek folyamatosan kitéve kell naponta kiszolgálniuk a fogyasztókat.

Ledobták az idei bérbombát az Auchannál

A másik nagy láncnál, az Auchan Retail Magyarországnál a legnagyobb állományt kitevő, nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbér jogszabályban előírt emelésénél magasabb mértékben, átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik márciustól. 

A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz. 2019-től a vállalat közel 4,8 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre, továbbá az elmúlt egy évben több mint 200 új munkahelyet teremtett és 600 munkatársat vett fel.

Forrás: index.hu

Hozzászólások lezárva.