Kit érdekel már Warren Buffett, amikor a sikerhez elég csak padlóig nyomni a gázpedált

Eufória a köbön

Kicsit ahhoz hasonlít az elmúlt hónapok piaci hangulata, mint amikor a Halálos Iramban című filmek főszereplője, Dominic „Dom” Toretto benyomja a padlógázt, és átugrat a több mint 3 millió dollárba kerülő tűzpiros Lykan Hypersporttal az Etihad tornyok között. A jelenet végén Dom és az azóta elhunyt Paul Walker által játszott Brian O’Conner exnyomozó még éppen időben ugrik ki a veszélyesen pörgő járműből mielőtt az lezuhan a mélybe.

[embedded content]

Jelenleg tehát ott tartunk a piacok esetében, amikor már szinte teljes sebességgel robog az autó, talán már a tornyok között repül, de az utasok még a belső térben tartózkodnak. A különbség az, hogy a tőzsdék esetében korántsem biztos, hogy minden befektető időben ki tud majd ugrani a száguldó járműből, ha egyszer megszűnik a piaci eufória, ami a korábbi években azért általában elég csúnya véget ért. Elég csak a 2008-as gazdasági világválságra vagy a dotcom-lufira gondolni, és persze lehet azt mondani, hogy ezúttal más a helyzet, de kétségtelen, hogy vannak erősen buborékra emlékeztető jelek.

  • Shiller P/E: a sokak által követett mutató értéke ugyan még továbbra is elmarad a dotcom-lufi alatt látottaktól, amikor az egész világot átjárta az internetes részvények körüli mánia, de azt leszámítva sohasem volt még ennyire magasan. Itt a magasabb szám azt jelzi, hogy a részvények árfolyama egyre jobban elszáll a fundamentumoktól, vagyis a vállalati nyereségtől.

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.