Kiszállt a nyugdíjalap az olajbizniszből

A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapja tavaly megvált az olajkutatással és olajtermeléssel foglalkozó cégek részvényeitől. A nyugdíjalap vagyona a múlt év végén 1300 milliárd dollár volt,

tavalyi befektetései 124 milliárd dollár hasznot termeltek, húsz év alatt ez volt a második legjobb adat.

Az alap azt közölte, hogy tavaly eladta az olajtermeléssel és kutatással foglalkozó cégekben lévő, megmaradt mintegy 9 milliárd dollárnyi részvényhányadát. Ezzel a lépéssel a norvég alap lezárta azt a már évek óta zajló folyamatot, aminek a keretében fokozatosan kiszállt abból az ágazatból, ami több mint fél évszázadon át alapvetően meghatározta a norvég gazdaságot.

Fotó: Getty Images

A nyugdíjalap ugyanakkor nem fordított teljesen hátat az olajágazatnak, megtartott részesedéseket az olyan integrált olajvállalatokban, mint például a Royal Dutch Shell.

A nyugdíjalap vagyonán belül a részvények aránya 72,8 százalékra nőtt a múlt év végére az egy évvel korábbi 70,8 százalékról, a kötvényeké 26,5 százalékról 24,7 százalékra csökkent, az ingatlanoké pedig 2,7 százalékról 2,5 százalékra mérséklődött.

A norvég nyugdíjalapnak a világ 74 országának csaknem 9200 cégében vannak befektetései,

a világ összes részvényének mintegy 1,5 százaléka van a tulajdonában. Norvégiában 1990-ben hozták létre az állami nyugdíjalapot, amelybe az északi-tengeri olaj- és gázkitermelésből származó bevételeket helyezik el, majd ezeket a pénzeket a világ különböző részein fektetik be részvényekbe, kötvényekbe és ingatlanokba.

Hozzászólások lezárva.