Kinek van igaza?

Gondolkoztam, írjak-e róla, de talán érdemes.

Az előző, társasházakról szóló cikk alatt a szokásos komment-cunami alakult ki, hogy ki a hülye, aki társasházban lakik összezárva másik 80 családdal és még a kanálcsörgés is áthallatszik, vagy az, aki feleslegesen fizeti a családi ház lényegesen magasabb költségeit, hallgatja a szomszéd kutyájának az ugatását vagy a vasárnap reggeli fűnyírást.

Már annyiszor rácsodálkoztam, hogy az emberek mennyire nem tudnak elvonatkoztatni a saját élethelyzetüktől, vagyoni helyzetüktől vagy preferenciáiktól. Legyen szó lakhatásról, nyaralásról, autóvásárlásról, befektetésről, bármiről, a legtöbb embernek sarkos véleménye van, mi az egyedül helyes.

Az egyik ember az óvodába hordja az egy szem gyerekét autóval, nem is érti, ki az a hülye, aki nyolcévesnél fiatalabb és Opel Corsánál nagyobb autót vesz, mert az nem más, mint pénzkidobás.

A másik naponta 250-300 kilométert vezet és szerinte az autó a Skoda Octavia felett kezdődik és háromévesen azonnal el kell adni, bolond, aki annál öregebb autóval kísérti a szerencséjét.

Az egyik egy öreg autót is alig tud fenntartani, de hülye mindenki, aki új autót vesz. Eszébe sem jut, hogy más embernek esetleg egy 12 milliós autó is belefér a “maximum 3-6 havi fizetést az autóra” szabályba és nem kap szívinfarktust, ha 300 ezer forintba kerül egy garnitúra új abroncs.

De ugyanez a nyaralás. Az is hülye, aki a nyaralása alatt is mérgezett egérként városról-városra és múzeumról-múzeumra megy, ahelyett, hogy pihenne, meg az is az, aki csak a tengerparton döglik két hétig.

Gyerektelenként hülyeségnek tartja a szállodákat, ott az Airbnb, sokkal olcsóbb. Eszébe sem jut, hogy aki két-három gyereket nevel, egész évben mos, vasal, főz, takarít rájuk napi 16 órán át, annak az nem nyaralás, hogy elmegy Isztambulba egy Airbnb lakásba az ötödik emeletre és ugyanúgy ő főz, mos, mosogat és takarít az egész családra, mintha otthon lennének. Ennyi erővel otthon is maradhatnának.

S a lakhatásnál ugyanez van. Amíg nem volt családom, nem érdekelt, hol lakom, csak közel legyen a metró. Fel sem tűnt, milyen házban élek, nem is érdekelt, hiszen jóformán csak aludni jártam haza.

Házasság után is prioritás volt, hogy hamar beérjünk mindketten a munkahelyre, ezért maradt a lakás, de már nem lehetett akármilyen. Megszületett a gyerek, tologattam a Vörösvári úton, lenéztem térdmagasságba, ahol a gyerek feje volt és vastagon állt a szmog. Nem telt el két hónap és már Budaörsön laktunk. Éppen most sokkal fontosabb, hogy legyen kert, ahol a gyerekek játszhatnak, lehet homokozó, ugráló, hinta és nyáron medence a kertben és legyen jó a levegő, mint az, hogy hány percet kell utaznom.

Ha megöregszem, valószínűleg beköltözünk a belvárosba, ahol most akkor se lennék hajlandó élni, ha sokat fizetnének érte. Legyen közel a rendelő, a gyógyszertár, a bolt és így tovább. De az is lehet, hogy rákapok a kertészkedésre (amit most nagyon nem bírok) és egész nap a kertet fogom túrni valahol messze a város zajától, hogy jó kondiban tartsam magam.

Majd eldöntöm, ha oda kerülök, melyik a fontosabb: a kényelmesség vagy a mozgás lehetősége. S nem fogom magam hülyének gondolni se akkor, ha a kényelmet választom és se akkor, ha inkább a kertészkedést.

S hát ott van a pénz is.

Az új autót vagy használtat esetleg lakást vagy házat kérdésben annak a véleménye számít, akinek mindkettőre lenne pénze. Ha azért lakom panelben, mert ezt tudtam megvenni 20 éves hitellel, vagy mert még 26 éves vagyok és panelre sincs pénzem, akkor nem igazán számít, hogy ha nyernék a lottón, vennék-e házat vagy elköltöznék-e egy hetvenmilliós lakásba.

Ismerek olyan embert, akinek bőven lenne pénze házra, de panelben lakik húsz éve, mert ott nem kell semmivel törődnie, havat lapátolnia, füvet nyírnia és a többi. Befizeti a közös költséget és örül, hogy semmivel nincs gondja. Inkább elviseli a szomszédok közelségét meg azt, hogy valahol mindig felújítanak egy lakást a társasházban, mintsem egy családi házzal és egy kerttel kelljen törődnie.

A másiknak annyi pénze volt, hogy döntenie kellett: egy jobb lakást vesz egy jobb környéken, vagy egy rosszabb házat egy rosszabb környéken. A lakást választotta. Hogy azóta megbánta-e, nem tudom, de az ő élete, az ő döntése. Mindkettőnek van sok előnye és sok hátránya is, dönteni kell, melyik mennyire számít NEKED.

Igen, ki lehet fogni rossz szomszédot családi háznál is és társasháznál is, bár ez utóbbinál nyilván könnyebb pusztán azért, mert sokkal több szomszédom van és sokkal közelebb. Cserébe húsz perc alatt beérek a munkahelyemre.

(Soha nem veszünk ingatlant úgy, hogy előtte nem csöngetünk be jó sok szomszédhoz és nem kérdezzük meg, szeret-e itt lakni, van-e valamivel baja, mit gondol a környékről/a társasházról és így tovább. Olyanokat megtudhatsz, amiről nem is álmodtál: egy közeli gyár beteríti a környéket porral és szaggal, ha arról fúj a szél, vagy idejárnak a prostik a ház melletti erdősávba a szomszédos főútról az ügyfelekkel, esetleg narkósok tanyáznak egy üres telken, ami pont útba esik a buszmegálló felé.

S ahogy nagyon igaz, hogy nem veszünk lepusztult házban szép lakást, csak maximum jó állapotú házban lepusztult lakást, ugyanez van a háznál is: soha ne vegyél szép házat egy lepusztult környéken, inkább vegyél egy vacakabb házat egy normális környéken. A házon tudsz segíteni később, ha lesz rá pénzed, a környéken nem tudsz változtatni.)

Röviden csak annyit szeretnék kérni, hogy vonatkoztass el a saját helyzetedtől és próbálj meg más szemüvegén keresztül is nézni a dolgokra.

Leírhatod, te miért költöztél magánházba, vagy éppen fordítva, egy érdi magánházból egy óbudai lakásba, de a párbeszédnek akkor van értelme, ha megérted, hogy minden embernek mások a lehetőségei, élethelyzete, anyagi helyzete és preferenciája.

Share

<!–
–>

Hozzászólások lezárva.