Kinek lehet hasznos az új ingyenhitel?

Elsősorban az egyéni vállalkozóknak lehet hasznos az Orbán Viktor által tegnap bejelentett ingyenhitel – írja a HVG

Orbán Viktor tegnap jelentette be új intézkedéseket, többek közt egy olyan hitelkonstrukciót is, amelynek keretében kamat nélkül nyújtanának 10 milliós hitelt a kis- és középvállalkozásoknak.

A konstrukció része az is, hogy a felvevők három évre mentesülhetnek a törlesztés alól. A HVG által megkérdezett szakértő szerint ez elsősorban az egyéni vállalkozóknak jöhet jól.

Bár az intézkedés részleteit még nem ismerjük, a kamatmentes, 10 millió forintos hitelkonstrukcióval a vállalati szektor legkisebb bevételű szereplőinek nyújthat támogatást a kormány

– mondta el Forrás Dávid. 

A szakértő szerint az intézkedés beleillik az orbáni gazdaságpolitika általános irányába, amely a jövedelmet helyettesítő vagy azt kiegészítő segélyek helyett inkább hitelekkel próbálja enyhíteni a gazdasági nehézségeket.

Elképzelhető emellett az is, hogy a kormány kifejezetten azoknak a katás egyéni vállalkozóknak próbál meg kedvezni, akik január elseje óta drágábban tudnak hárommillió forint feletti összegeket számlázni – véli a szakértő. 

Forrás Dávid szerint sok múlik még a bejelentett új hitel szabályainak részletein, de alkalmas lehet arra, hogy más, a vállalkozók által felvett és a hitelmoratórium alól kikerülő kölcsönöket ezzel a hitellel váltsanak ki. 

Forrás: index.hu

Hozzászólások lezárva.