Kiderült, mennyi koronavírus-vakcina érkezhet az EU tagállamaiba a következő hetekben

“Magas rangú” uniós források alapján arról ír az Euronews, hogy megtudták, hány darab vakcinát szállíthatnak az uniós közös programjából a lakosságnak.

A számok alapján januárban összesen 18 millió koronavírus elleni vakcina érkezett a tagállamokba, ezt februárban 35 millió, márciusban pedig 55 millió dózis oltóanyag követi. Az év második negyedévében ennél is több, akár összesen 300 millió dózis is várható.

Az Euronews szerint “úgy tűnik, az idei első negyedévben mindenképpen hiány lesz az oltóanyagból, hiszen az áprilisig érkező 108 millió dózis csak 54 millió ember számára elég”. A helyzet április és július között javulhat lényegesen a 300 millió oltóanyag beérkezésével.

A portál emlékeztet, hogy az Európai Bizottság korábbi tervében még az szerepelt, hogy a nyár végéig a felnőtt lakosság 70 százalékát beoltanák. Ha a most kiszivárgott dózismennyiséget tartani tudják a gyártók, úgy ez valószínűleg teljesíthető lesz – írta a lap.

Hozzászólások lezárva.