Kék-Duna Bau Kft.

Az építőipar helyzete jelenleg hazánkban – kaotikus. Talán ez a legjobb kifejezés rá.

Míg jónéhány évvel ezelőtt a “szakemberek” kopogtattak, reklámoztak, szórólapoztak, “van-e valami munka”, most mindez 180 fokos fordulatot vett az utóbbi két évben, és becslések szerint még eltarthat akár további két évig. A becslésekkel azonban bánjunk óvatosan: az ingatlan árai soha nem mentek lefelé. Vagy stagnáltak, vagy emelkedtek. Tehát aki most a kivárásra játszik – egyáltalán nem garantált, hogy jól jár. A munkabérek és az építőanyagárak még akkor sem fognak jelentősen visszaesni, ha az építkezők száma drasztikusan lecsökken – esetlegesen…

Az építőiparban dolgozók közül, aki tehette, elment nyugatabbra, magasabb fizetés reményében, már hosszú évekkel ezelőtt. Aki itthon maradt, és megbízhatónak mondott, annak hosszú időre előre le van kötve több projektszerződés.

Ami mostanában jellemző: aki “azonnal tud kezdeni az biztosan csaló” – mondják sokan, s nem alaptalanul. Az internet tele van fórumokkal (facebook, google) ahol emberek százai – ezrei panaszkodnak arról, hogy az építőiparba átnyergelő “vállalkozók” hogyan, s miként csaltak ki tőlük pénzt, előleget – majd eltűntek örökre…

https://kekdunabau.hu

A Kék-Duna Bau Kft. egy Szentendrei székhelyű vállalkozás, amely mindösszesen 5-6 megyére fókuszálja vállalási területeit. Közlésük szerint több kíváló építésszel, építésvezetővel, műszaki ellenőrrel – és persze teljes munkaerővel – rendelkeznek.

Amit kiemelnek és hangsúlyoznak: “Ön csak akkor fizet, ha a munka elkészült, s minderre ügyvédi garanciát adunk”.

Talán ez utóbbi lehet egy olyan tényező, amely miatt most érdemes alaposan elgondolkozni, hogy az építkezni kívánók, kinek adják bizalmukat.

A Kék-Duna Bau Kft. ügyvédi letétbe helyezi a tőkét, és az csak akkor kerül kiutalásra, ha a műszaki ellenőr átveszi a munkát!

Ilyennel még nem találkoztunk! Ez egy nagyon tisztességes “ajánlat”!

Ezen kívül közvetlen kapcsolatban állnak ingatlanközvetítőkkel – amennyiben eladásra szánja a megbízó az építményt – valamint 12 bankkal. A hitelfelvételhez teljes jogi hátteret biztosítanak, hogy a banki hitelt igénylők ne kerülhessenek olyan csapdába, amellyel már másfél évtizede “megismerkedtünk” és azóta is rendületlenül tartja magát a hitelcsapda…

A Kék-Duna Bau Kft. elérhetősége: https://kekdunabau.hu

Cserhalmi István szerk.

Hozzászólások