Jövőre indulhat az M100-as autóút építése

Megépül az M100 gyorsforgalmi út – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook-oldalán. Schanda Tamás szerint ezzel „régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek”.

A bejegyzés szerint még idén, a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik.

Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról.

Az államtitkár szerint Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai és a környéken élők számára óriási előrelépés lesz, ha megépül az új út.

Az M0-s M1-es és a 10-es főút közé tervezett, nyugati szakasza eredetileg a Budaörs–Budakeszi–Nagykovácsi–Óbuda nyomvonalon épült volna meg, 2019 januárjának elején azonban megerősítést nyert, hogy e helyett egy olcsóbb és a budai hegyvidéket megkímélő verzió valósul meg. Akkor erről azt írtuk: a jó hír, hogy a budai hegyvidék megmenekül, a rossz pedig az, hogy Budapest talán sohasem tehermentesül teljesen az átmenőforgalomtól.

Hozzászólások lezárva.