Jóvátételt fizet az eMag a korábbi vásárlóinak

Az internetes áruház összesen 4 milliárd forint értékben küld kedvezménykuponokat azoknak fogyasztónak, akik az elmúlt egy évben a platformon vásároltak. Többek között erre kötelezte a GVH a céget, amelyről a Versenyhivatal még májusban kimondta: tartósan tisztességtelen gyakorlatot folytatott.

A Gazdasági Versenyhivatal tavasszal indított átfogó vizsgálatot az eMAGnál; 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálta a webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát, és megállapította: a cég tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben, amelyre ezért 200 millió forintos bírságot szabott ki. A GVH akkor kimondta:

az eMag a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amik biztosították volna, hogy „eredeti” árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg: ehelyett az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

Fotó: eMAG

A Versenyhivatal akkor „nagyságrendileg” 4 milliárd forintnyi jóvátételre kötelezte a céget. Az eMAG most elkezdte kiküldeni korábbi vásárlóinak azokat a fél évig felhasználható, 3000 forint értékű kedvezménykuponokat, amelyek engedményt biztosítanak minden 10 000 forint feletti vásárlásból. A kupont minden jogosult e-mail üzenetben kapja meg – írja a GVH közleménye.

Az eMAG önként vállalta az elmúlt egy évben a platformon vásárlók jóvátételét, ezt a GVH bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe. Mostani közleményében a Versenyhivatal azt írja: a hasonló kötelezettségvállalások rugalmasan képesek lezárni az eljárásokat, hiszen általában nem követi őket hosszas bírósági jogvita. A döntés ilyenkor iránymutatást adhat a többi piaci szereplő számára is. Emellett további előnye, hogy olyan területre is kiterjedhet, amelyet a Versenyhivatal egyébként nem tudna kikényszeríteni – ilyen például az eMAG vállalásai a magyar vállalkozások külpiaci terjeszkedésének elősegítésére a cégcsoport külföldi platformjain.

A közleményben Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta, a hivatal 2020-ban az ügyeinek 20 százalékában fogadott el vállalásokat a cégek részéről, és zárta le eljárásait jogsértés kimondása nélkül.

Hozzászólások lezárva.