Joe Biden a republikánusok nélkül is elfogadná a gazdaságösztönző csomagot

Joe Biden ígéretet tett arra, hogy vagy a republikánusokkal, vagy nélkülük, de “gyorsan cselekszik”, hogy enyhíteni tudja a járvány okozta nehézségeket. “Ha választanom kell, hogy azonnal segítséget nyújtsak a nehéz helyzetbe került amerikaiaknak, vagy belemerüljek egy hosszas tárgyalásba, ez könnyű választás. Segíteni fogok azoknak az amerikai embereknek, akik szenvednek a válságtól – mondta.”

Az 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag keretében 1400 dollárt juttatnának minden egyes, évi 75 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező amerikainak, kiterjesztenék a munkanélküli segélyeket, további támogatásokat nyújtanának a kisvállalkozásoknak, valamint a rászoruló városoknak és szövetségi államoknak. Emellett 15 dolláros óránkénti minimálbért vezetnének be és például a koronavírus-vakcinák gyártására és terjesztésére is többletforrásokat biztosítanának.

“Úgy gondolom, hogy az amerikai emberek most a kormányuk segítségét kérik. Azt, hogy végezzük a munkánkat. Nem pedig azt, hogy hagyjuk őket cserben.” – fogalmazott az elnök. “Cselekedni fogok. Gyorsan fogok cselekedni. Szeretném a republikánusok támogatásával csinálni. Találkoztam is a republikánusokkal. Vannak köztük nagyon jó emberek, akik valamit el akarnak érni, de egyszerűen nem hajlandók odáig elmenni, amennyire szerintem el kell mennünk” – tette hozzá Biden.

A republikánusok néhány nappal ezelőtt megbeszélést folytattak az elnökkel a gazdasági csomagról. A két fél álláspontja nagyon távol áll egymástól, ugyanis a konzervatív oldal 618 milliárd dolláros segélycsomagot javasolt, elsősorban az egészségügyi problémák megoldására, és az egyszeri segély összegét is 1000 dollárban határoznák meg.

Joe Biden beszéde előtt néhány órával – pénteken hajnalban – fogadta el a szenátus azt a költségvetési intézkedést, amely lehetővé teszi a demokratáknak, hogy megszavazzák a gazdaságösztönző csomagot a republikánusok nélkül. Az egész éjszakán át tartó maratoni ülés után Kamala Harris alelnök jelentette be, hogy az ő szavazatával, 51-50 arányban elfogadták a tervet.

A demokraták azt tervezik, hogy március közepére nyeri el végleges formáját a “Covid-mentőcsomag”, amely szakértői vélemények szerint agresszív ütemtervet irányoz elő a következő hetekre. Péntek délután az alsóház is elfogadta a frissített költségvetési határozatot. A demokrata házelnök, Nancy Pelosi arra a kérdésre, hogy március 14. előtt véglegesítik-e a segélycsomagot, úgy válaszolt: “Abszolút. Nem is kérdéses. Még előtte megtesszük.”

Címlapkép: Getty Images

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.