Jeff Bezos távozik az Amazon éléről – 24.hu

Jeff Bezos még az idén lemond az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat vezérigazgatói pozíciójáról, utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz – írja az MTI a vállalat közlése alapján. A tájékoztatás során nem jelöltek meg pontos dátumot, ám azt közölték, Jassy ősszel veszi át Bezos helyét, aki a későbbiekben az igazgatótanács elnöke lesz.

Lemondását bejelentő közleményében Bezos a döntést azzal indokolta, hogy úgy látja, a cég most van a csúcson, így ez az időszak megfelelő az átszervezésekre. A közlemény kiemeli, hogy az Amazon már 1,3 millió embert foglalkoztat, több százmillió vásárlója van, és a világ egyik legsikeresebb cégének számít. A hírt az Amazon a rekorderedményt és bevételt mutató negyedéves pénzügyi beszámolóval együtt hozta nyilvánosságra.

Bezos 1994-ben alapította az Amazont, a vállalat értéke pedig azóta elérte az 1,5 billió dollárt. A Forbes magazin szerint 2020. március elejétől április végéig – tehát a koronavírus-járvány kitörését követően – az Amazon további 175 ezer embert vett fel, jóllehet a céget több bírálat érte amiatt, ahogy a munkavállalóival bánik. Októberben munkavállalók százai vonultak az alapító Beverly Hills-i luxusvillája elé, hogy béremelést, jobb munkakörülményeket, ingyenes egészségügyi ellátást és gyermekfelügyeletet követeljenek.

Bezos tulajdonában van a The Washington Post című amerikai lap, és ő alapította a Blue Origin nevű űrvállalatot is. Keddi közleményében az üzletember leszögezte, hogy a cégen belüli átalakításokat követően több időt szeretne szentelni ennek a két projektnek.

Forrás: google

Hozzászólások lezárva.